Június közepén számoltunk be róla, hogy a Mol Nyrt. – amely a Mol Vagyonkezelő Kft.-n keresztül az újpesti focicsapatot üzemeltető Új Lila Labdarúgó Kft. tulajdonosa is – előszerződést kötött a Fóti úti 141. alatt található, több mint 180 ezer négyzetméteres ingatlan megvételére annak érdekében, hogy magánberuházás keretében ott építse fel az Újpest FC új sportparkját. A szóban forgó ingatlanegyüttesen az előzetes tervek alapján

Az olajtársaság hétfő délután e beruházás kapcsán tartott lakossági fórumot annak elősegítése érdekében, hogy a beruházó már a tervezési fázis alatt meghallja és figyelembe vegye a helyi közösségi igényeket. (Hogy miért van szükség az évtizedek óta használt Megyeri úti Szusza Ferenc Stadion helyett egy újra, arról tavaly októberben írtunk bővebben.)
A rendezvény elején Ratatics Péter köszöntötte azt a mintegy kétszáz főnyi előzetesen regisztrált érdeklődőt, akik kizárólag IV. kerületi lakcímkártya felmutatása után léphettek be az UTE Megyeri úti jégcsarnokába. Az Újpest FC elnöke ezután bemutatott egy olyan – nevezzük 1.0-ás – előzetes koncepciótervet, amely már tökéletesen szemlélteti azt, optimális esetben hova képzelik az új stadiont, tömegközlekedéssel mely irányokból lehet megközelíteni, a tulajdonos mit és hogyan szeretne megvalósítani a hatalmas ingatlanon, például a korábbi gyárépület mely részei alakulnak át fás, parkos zöldfelületté, és egyéb sport-, lakóssági rekreációs- és kereskedelmi célt szolgáló területté.

A MOL előre beharangozta a lakossági fórumát, amelyre válaszul egyfajta elővágásaként az újpesti önkormányzat is tartott egy hasonló eseményt péntek este a beruházást szintén érintő Blaha Lujza utcai Újpesti Haladás pályán. A környező utcák lakói közül 40-50-en jöttek el, és elég nehéz helyzetbe hozták Dr. Trippon Norbertet azzal, hogy 98 százalékban olyan kérdéseket vetettek fel, amire a polgármester a hatályos jogszabályi környezet miatt egyáltalán nem, vagy csak kitérő válaszokat tudott adni.
A szóban forgó ingatlanegyüttes ugyanis magántulajdon, a stadion magánberuházásként épül, és mivel egy 2019 decemberi törvénymódosítás a jegyzőktől elvonva a kormányhivatalhoz telepítette az elsőfokú építésügyi hatósági eljárásokat, a kerületi polgármesteri hivatal majdhogynem távoli szemlélője a beruházásnak.
Viszont az újpesti jégcsarnokban most az érdeklődők több tucat korábbi kérdésükre kaptak választ – ráadásul Újpest és a helyi lakók azért nem teljesen tehetetlenek, mert
- a helyi építési szabályokba azért van beleszólása a kerületi vezetésnek, építési irodának, és mivel a telekkönyvben kereskedelem és intézményi funkció szerepel a Fóti úti ingatlanegyüttes mellett, előbb szükséges annak sportcélú átminősítése,
- az új aréna 23–24 méterre tervezett magassága miatt elengedhetetlen helyi építési szabályzat-módosítása,
- végül, de nem utolsósorban a tervvázlaton az is látszik, a MOL a stadion felé „özönlő” szurkolók majdani útvonalát két, jelenleg még önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanon tervezi annak érdekében, hogy ezáltal megkímélje az Újpest kertváros, elsősorban a Lahner György út lakóit, így azok tulajdon- vagy szorgalmi jogáról is meg kell egyezzenek a felek.
Azaz bizonyos mértékű kompromisszum nélkül a koncepció nem a minden szereplő számára legjobb megoldás szerint tudna megvalósulni, ezért érezhetik azt az érintett lakók és az önkormányzat, hogy alkupozícióba kerültek.
A Fóti úti fejlesztés esetében fontos célunk, hogy a sportpark szervesen illeszkedjen az újpesti közösség kulturális és közösségi életébe. Ez csak úgy valósulhat meg, ha nyitottsággal fordulunk az újpesti lakosok felé: kérdéseket teszünk fel és válaszolunk meg, véleményeket ütköztetünk és szükség esetén kompromisszumokat kötünk. Ugyanígy fontosnak tartjuk a kerületi önkormányzattal való partnerséget is, hiszen a sportpark csak az önkormányzati telkek bevonásával valósulhat meg.
A mai alkalom volt ennek az első nyilvános platformja – örömmel tölt el, hogy a felvetett kérdések őszinte és nyílt formában kerültek felszínre. Fontosnak tartjuk, hogy ezekre a véleményekre reagáljunk, ezért terveink között szerepel további hasonló fórumok szervezése is a fejlesztés előre haladtával” – mondta el Ratatics Péter, az Újpest FC elnöke.




Ratatics a beruházás pozitív hozadékaként, egyfajta közérdekként kiemelte, a múlt század elején még sportcélt szolgáló, lóversenypályaként működő terület 1950-től a Tungsram tulajdonába került, bő hatvan éven át gyárterületként üzemelt, és bár évek óta használaton kívül van, mégis az ingatlanegyüttes teljes területe, de a környező lakóházak alatt is bizonyítottan szennyezett a talajvíz.
A fórum során az is elhangzott, hogy a beruházó a kezdetektől fogva figyelembe veszi a környék forgalmi és parkolási adottságait, és törekszik arra, hogy a sportpark működése ne járjon aránytalan közlekedési terheléssel – ennek érdekében a tervezés forgalomtechnikai vizsgálatokra épül, valamint célzott közútkezelői egyeztetések is zajlanak.
Ratatics az ultrák vonulására, a közbiztonságra vonatkozó kérdésekre úgy felelt, a sportpark fejlett kamerarendszerrel és kontrollált beléptetéssel készül, a rendfenntartásban pedig a klub és a hatóságok közösen működnek majd együtt.

