A harmadik számú európai kupasorozat 2025-ös döntőjében a Real Betis és a Chelsea feszült egymásnak. A londoniak a tavalyi hatodik helyezés után idén mindössze az európai harmadik számú kupasorozatban indulhattak, és ha már ott voltak, meg sem álltak a döntőig: majdnem veretlenül jutottak el a varsói fináléba, csak a Legia Warsawa elleni, immár tét nélküli negyeddöntő-visszavágón kaptak ki, hiszen az első mérkőzésen három gólos előnyt szereztek.
A Chelsea – a bronzérmes Manchester Citytől mindössze két ponttal lemaradva – a negyedik hely megszerzésével Angliában is több, mint tisztességes szezont hozott, míg a Betis ezúttal is bebiztosította a helyét a spanyol mezőny legjobb hat csapata között.

A zöld-fehéreket az egykori Villarreal-, Malaga- és Manchester City-edző, a régi motoros, chilei Manuel Pellegrini majdnem öt éve, alsóházi középcsapatként vette át, azóta viszont a Betis egyszer sem végzett a hetediknél rosszabb helyen. Idén a korrekt otthoni szereplést – hála a harmadik számú kupasorozatnak – egy európai meneteléssel is sikerült megfejelni: története első európai kupadöntőjét játszhatta.
Egy félidőn át ült Pellegrini taktikája
A spanyolok úgy is kezdtek, mint akik életük legfontosabb meccsét játsszák: az első húsz-huszonöt percben valósággal letolták a pályáról jóval magasabban jegyzett ellenfelet. Pellegrini erőteljes presszinget vezényelt, ami egyszerre lezárta kompaktan a pálya közepét, miközben a játékosok szükség esetén az emberükre is felléptek. A 34 éves kongói Bakambu indította a presszinget, aki már Kínát és Törökországot is megjárva került vissza egy topligába, hozzá pedig az egykori Real-irányító Isco csatlakozott, akit Pellegrini Malagából már jól ismer.
A Chelsea olasz edzője, a Leicestertől érkezett Enzo Maresca nemcsak a fizimiskáját, hanem a játékelképzelését tekintve is a megszólalásig hasonlít Pep Guardiolára. Labdabirtoklásban a csapata jól kivehető formációban futballozik, hátulról előre szélesedve. a szélességet a szélsők biztosítják, miközben a három középső játékos többnyire a saját zónájába fut be, egy szigorú 3-2-5-ös felállásban.
A szerkezet egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy a papíron 4-2-3-1-es felállásból az egyik szélső védő bemozog a Brightonból érkezett mélységi irányító, Caicedo mellé, miközben az argentin világbajnok, Enzo Fernandez, egy sorral feljebb lép. Nos, a bemozgó jobbhátvéd most a támadó szellemű Reece James helyett a francia Malo Gusto lett, akinek Iscóék tökéletesen használták ki a labdával való gyengeségét.
A Chelsea labdakihozatala nyomás alatt többnyire úgy kezdődik, hogy a hármas hátsó sor a két belső középpályáson keresztül kihúzza az ellenfél védekezését, hogy a vonalak között terület nyíljon a bemozgó támadóknak. Pellegriniék erre tökéletesen felkészültek: Gusto nyomás alatt többször is eladta a labdát, összesen is csak 78 százalékos pontossággal passzolt. Tíz perc sem kellett, hogy nyomás alatt elveszítse a labdát, amiből Isco rúgatott gólt a marokkói balszélső Ezzalzoulival.

A Chelsea ráadásul akkor sem nézett ki sokkal jobban, ha sikerült berendezkedni az ellenfél térfelén: csakúgy, mint az idei Manchester City oly sokszor, a Chelsea programozott, zónális alapú labdabirtoklása is rendkívül kiszámítható volt: a befelé cselező Pedro Neto és Madueke a visszazáró szélsőkkel könnyedén le lett kettőzve, beindulás többnyire csak egyenes vonalban volt a védők közötti résbe.