Magyar foci

„Kár, hogy sem a játékos, a menedzsere, vagy a fogadóklub nincs tisztában a szerződése részleteivel”

kisvardafc.hu
kisvardafc.hu

A Kisvárda sportigazgatója, Révész Attila a klub honlapján tett megjegyzést a távozását belengető Szőr Leventére.

A középpályásról a Csakfoci írta meg, hogy nem tart együttesével az élvonalba, hanem helyette a Szeged-Csanád Grosics Akadémiába igazol. Csakhogy Révész szerint ehhez ki kell fizetni a szerződésében rögzített árat, mert enélkül nem tud eligazolni. Erre vonatkozóan tett ki reakciót az NB II bajnoka.

„A játékos elmondása alapján valós az információ, kár, hogy sem ő, sem a menedzsere, sem pedig a fogadóklub nincs tisztában a szerződése részleteivel. Szőr Levente természetesen távozhat, abban az esetben, ha a Szeged kifizeti a klubunk által meghatározott kivásárlási árat. Hozzáteszem,

ennyi közösen eltöltött év után azért elvártuk volna a játékosunktól, hogy személyesen közölje velünk a döntését. Természetesen Szőr Leventét tájékoztattuk a helyzetről, és arról, hogy milyen feltételek mentén távozhat Kisvárdáról

mondta az ügy kapcsán Révész.

Szőr a Kisvárda saját neveltje, de egy szezont kölcsönbe Tiszakécskén is játszott. Pályafutása során összesen 39 tétmérkőzésen játszott nevelőegyesületében, ezeken négy gól és egy gólpassz a mérlege. A mostani szezonban 27 bajnoki és három kupameccs jutott neki, többnyire csereként lépett pályára.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik