A Ferencváros labdarúgócsapata szerda este 3-1-re legyőzte az MTK-t, így bejutott a MOL Magyar Kupa döntőjébe.
Álmosan kezdett a Fradi, a vendégek viszont lelkesen mentek előre, végül Molnár Rajmund és Molnár Ádin mutatós cselei után előbbi szerzett vezetést.
Apránként vette csak át az irányítást az FTC, sokáig pedig úgy tűnt, félidőre is hátrányban megy majd, ám Cristian Ramírez átlövése némi mázlival utat talált a kapuba. Szünetben beállt Varga Barnabás és öt perc után lágyan a teljesen egyedül ácsorgó Aleksandar Pesic fejére ívelte a labdát.
Innentől már az MTK játékának kontrollálására összpontosított a Ferencváros, végül a 70. perc tájékán kezdett igazán nyomni a vendégcsapat, ám a csereként beálló Lenny Joseph kihasznált egy védelmi hibát és lezárta a továbbjutás kérdését. Az MTK-t dicséri, hogy mindezek ellenére is harcolt a második találatért, több nagy helyzetet is kidolgozott, de lövésig ritkán jutott el, Bognár István lövését pedig Dibusz Dénes ütötte léc fölé.
A döntőben a Paks vár majd a Fradira, vagyis ugyanaz a két csapat jutott fináléba, mint 2024-ben. A döntőt május 14-én rendezik semleges helyszínen, a Puskás Arénában.