A Ferencváros kedden bejelentette, hogy szerződést bont Kady Borgesszel, majd a klub egy nappal később már arról tájékoztatott, hogy leigazolta Júlio Romaót, a Qarabag szintén brazil labdarúgóját. Eközben az azeriek is bejelentették, hogy újra náluk futballozik az a Kady, aki 2021 nyara és 2023 januárja között elég eredményes időszakot húzott le a Qarabagban.
A szimpla csereüzlet felett mindenki szemet hunyt volna, ha a Fradi immár csak volt támadója nem ad furcsa nyilatkozatot az M4-nek. A májusban 29 éves labdarúgó szavai ugyanis azt sugallták: kényszerhelyzetbe hozták, mert, miközben mit sem sejtve otthon készült a ZTE elleni szerdai bajnokira (amely végül 2-2-es döntetlennel ért véget), a Fradi „már nem akarta, hogy a klubnál legyen”, és ezért váratlanul elcserélte, aminek az okait „még most sem érti”.
Mit mond erre a Fradi?
Lapunk azzal a kéréssel kereste meg Hajnal Tamást, a Fradi sportigazgatóját, hogy reagáljon a távozó labdarúgó állításaira.
„Szó sincs kényszerhelyzetről, inkább érzem win-win üzletnek ezt a tranzakciót. Egy komplex 6-os megszerzése prioritás volt számunkra ebben az átigazolási időszakban. Maiga sérülése miatt a Plzen elleni párharc előtt számunkra még indokoltabbá vált egy minőségi játékos megszerzése erre a posztra. Már másfél éve is tárgyaltunk a Qarabaggal Júlio Romao megszerzéséről, ám az azeri klub 5 millió eurót kért tőlünk, ami nekünk sok volt.
De azóta is nyomon követtük a teljesítményét, jószerivel minden átigazolási időszakban tettünk érte ajánlatot.
A Qarabagot alighanem az mozgathatta, hogy Borgest jól ismerik, játszott náluk, kifejezetten szerették, elégedettek voltak a teljesítményével, ezért amolyan elvesztett fiúként tekintenek rá. Nekünk is voltak hasonló eseteink, lásd Besicet, Somaliát vagy Gera Zolit, akik nagyon sikeres időszakot éltek át az Üllői úton, majd karrierjük előmenetele miatt elengedtük őket, mégis visszatértek hozzánk, mi pedig örültünk neki. Jelen helyzetben ezért jelentett mindkét félnek jó megoldást a csere. A szempontunkból az is fontos, hogy Júlio fiatalabb, 26 éves, akár egy továbbértékesítés is benne lehet” – adott betekintést az üzlet motivációs háttérbe a Ferencváros sportigazgatója.
![Hajnal Tamás reagált a távozó Fradi-játékos nyilatkozatára: „Szó sincs kényszerítésről” 1](https://s.24.hu/app/uploads/sites/23/2025/02/hajnal-tamas.jpg)
Hajnal hozzátette, furcsállja Kady nyilatkozatának azt a részét, hogy egyáltalán nem akarta a cserét, és kényszerhelyzetbe került. „Júlio miatt tényleg folyamatosan ment a tárgyalás már másfél éve. Szombaton egy újabb, a két klub közti beszélgetésünk során merült fel a csere, mint lehetőség. Egyből megkerestem Kadyt,
aki tényleg azt mondta, »ha a klubnak és nekem is így a legjobb«, akkor nem zárkózik el. Ezután megadtuk az engedélyt arra, hogy tárgyaljanak. Két órán belül jelezték felénk, hogy megegyeztek. Akit kényszerítenek, hogy menjen, aligha tárgyal le két óra alatt egy klubváltást és egy új szerződést
– fogalmazott Hajnal.
Milyen volt Kady Borges fradis félszezonja?
Kady Borgest tavaly nyáron, a szintén brazil Marquinhos pótlására szemelte ki a Fradi. Vezéregyéniség lehetett volna, olykor-olykor meg is villantott valamit a kvalitásából, például a Malmö ellen különösen szép gólt lőtt, de összességében a 27 tétmérkőzésen (ebből 11-szer csereként állt be) szerzett 3 gólja és 7 gólpassza (13 NB I-es bajnokin 2 gól és 3 gólpassz a statisztikája) nem győzte meg annyira a Fradi vezetését, hogy jelen esetben ne engedjék el.
Információnk szerint Borges azért sem tudott vezéregyéniséggé válni, mert a kezdetektől, azaz nyár óta küzd a súlyával. Táplálkozási tanácsadót rendeltek mellé, akinek alighanem csak időszakosan tartotta be a javaslatait, mert a rendszeres ellenőrzések során hol hozta a megfelelő értékeket, hol nem. Úgy tudjuk, a téli szünet alatt a szokásos házi feladatok töredékét csinálta meg, és bő kétkilónyi súly-, pontosabban zsírfelesleggel tért vissza a csapathoz.
Normál esetben ezért büntetés jár, aztán fátylat rá, feltéve, ha a teljesítménye megfelelő. Azonban az új edző, Robbie Keane azt tapasztalta, hogy pont a súlyfeleslege hátráltatta a hozzáállásban is, az edzéseken nem tudott úgy teljesíteni, ahogy elvárta volna a szakmai stáb.