Magyar foci

„Ez a játékvezető NB III-ban sem tud normális meccseket vezetni” – Révész Attila kiakadt a rangadó után

A Kisvárda labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent játszott Kazincbarcikán, az NB II tizenötödik fordulójában.

Fontos rangadó volt ez, ugyanis két feljutásért küzdő csapat játszott egymással, így aztán nem csoda, hogy feszült volt a hangulat. Lefújás után Révész Attila, a Kisvárda szakmai vezetője viszont többek között egy elmaradó tizenegyes miatt páros lábbal állt bele a játékvezetőbe.

Már harmadik mérkőzésünkön mérkőzést befolyásoló hibáról beszélünk, most már ezt nem hagyhatjuk szó nélkül. Egyrészt a játékvezetőnek a hozzáállása egy ilyen rangadóhoz nem méltó, hogy ilyen szintű játékvezetőt küldenek, aki az NB III-ban sem tud normális meccseket vezetni. Ott is jelentős feszültségek voltak legutóbb, amikor láttam az NB III-as teljesítményét.

És hát az 1-0-ás vezetésünk után, a 11. percben volt egy kiállításos tizenegyes. Ilyen büntetőt nem is tudom, hogy lehet elnézni, holott közel volt a játékvezető. Mondhatom, hogy nagyobb hibát követett el, mint a legutóbbi Honvéd-meccsen, ahol 9 méterre volt a játékvezető az alapvonaltól, most körülbelül 5 méterre, ennek ellenére nagyvonalúan továbbot intett. A 11. percben egy 11-essel és egy kiállítással teljesen más játék lett volna”

– dohogott Révész a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

A kisvárdaiak vezetőjének dühe érthető, hiszen így a Kozármisleny telelhet az első helyen, a Kazincbarcika 28, a Kisvárda 26, a Vasas 25 ponttal zárta az őszi szezont.

Kapcsolódó
NB II-es meglepetés: az utolsó Honvéd legyőzte a Vasast
A kispestiek így is az utolsó helyen maradtak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik