A 49 éves szakembert márciusban kirúgta a Lecce, miután egy Verona elleni bajnoki után lefejelte az ellenfél csatárát, Thomas Henry-t. A nyáron Empoliba igazolt, de ezt követően más jellegű tragédia érte, előbb az édesanyja kapott stroke-ot, majd ő szenvedett arcbénulást.
A szakember mindezek ellenére igazi harcosként nem állt le, az arcproblémái ellenére folytatta az edzői munkát, és nem bújt el a sajtó és a kamerák elől sem.
Elmesélte, hogy hihetetlen nagy áldozatokat hoztak a szülei, akik éjt nappallá téve dolgoztak, hogy a család boldoguljon: édesapja italokat szállított, édesanyja varrónőként igyekezett pénzt keresni.
„Az én nagy gondom, hogy a karrierem kezdete óta nem voltam jelen az életükben. Olyan ember vagyok, aki a munkának él. Ez az én hibám.
Anyám agyvérzése megváltoztatott, nem bocsátom meg magamnak, hogy nem lehetek közel hozzá. Nem bocsátom meg, hogy tavaly, a Frosinone elleni meccs után nem mentem el hozzájuk Pescarába.
Bonyolult időszak volt a Leccénél, és bár a munkatársaim folyton nógattak, hogy nézzem meg a szüleim, végül úgy döntöttem, nem teszem meg. Ha rágondolok, szégyellem magam” – nyilatkozta.
„Felébredtem, és a szám nem engedelmeskedett. Fogat mostam, de akkor már két napja nem éreztem ízeket. Bementem a kórházba, ahol az Empoli orvosa fogadott.
Abban a négy, sőt öt óra várakozásban minden átfutott a fejemen. Mindenki szemében, aki rám nézett, aggodalmat láttam.
Az igazgató és a csapatvezető is csatlakozott hozzám a sürgősségin. Az orvosok azonnal arcbénulást diagnosztizáltak, egy átmeneti kellemetlenséget, amely napról napra javul. De nem titkoltam, kimentem a pályára a kamerák elé. Azért is, hogy megnyugtassam azokat, akik szeretnek engem, de mindenekelőtt azért, mert azok helyébe képzeltem magam, akik születésüktől fogva ezzel a problémával élnek” – mondta.
Ziccer közönségtalálkozó és élő beszélgetés: gyere el az exkluzív eseményre, podcast nem készül belőle! Részletek itt.
