Magyar foci

A Paks kalandos előéletű kupameccse pont olyan eredményt hozott, mint amit az MLSZ megállapított

Paksifc.hu
Paksifc.hu

A várakozásnak megfelelően magabiztos, 3-0-s győzelemmel jutott tovább a címvédő Paks a Mezőörssel szemben a labdarúgó MOL Magyar Kupa harmadik fordulójából.

A 32 közé jutásért kiírt találkozót eredetileg szeptember 15-én kellett volna lejátszani, de a vármegyei első osztályban szereplő klub – a Pakssal egyetértésben – az időjárási körülmények miatt halasztást kért.

Ezt a magyar szövetség (MLSZ) elutasította, ennek nyomán pedig a házigazda mezőörsiek elálltak az összecsapás megrendezésétől.

Az MLSZ első döntése értelmében a Paks 3-0-s végeredménnyel jutott tovább, de a Mezőörs felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, a szövetség pedig megváltoztatta határozatát, melynek nyomán szerdán lejátszották a mérkőzést.

A Paks Tóth Barna révén szerzett vezetést, majd a második félidő elején Ötvös tizenegyesből talált be, a végeredményt pedig Gyurkits állította be.

A Paks az október végén esedékes következő körben – akárcsak tavaly – a másodosztályú Budapest Honvédhoz látogat. Egy éve a negyedik fordulóban a későbbi győztes tolnaiak 2-2-es döntetlen után 11-esekkel jutottak tovább.

MOL Magyar Kupa, 3. forduló (a 32 közé jutásért):

Mezőörs KSE (megyei I.) – Paksi FC 0-3 (0-1)

Olvasói sztorik