Élő Magyar foci

Két óriási védelmi hiba nem fért bele, kikapott a Tottenhamtől a Fradi

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Először játszott hazai pályán az átalakított Európa Liga-főtáblán a Ferencváros csütörtök este, ám 2-1-re kikapott a Tottenham Hotspurtől.

Az angolok kezdőcsapata alaposan felforgatott, mivel Szon Hungmin, Richarlison és Destiny Udogie sérülés, Radu Dragusin pedig eltiltás miatt maradt ki. Rajtuk kívül is volt változás jócskán, Ange Postecoglu egy alaposan felforgatott és megfiatalított csapatott küldött pályára. A Fradiban először kezdett Saldanha, Botka Endre helyén pedig Stefan Gartenmann kapott lehetőséget jobbhátvédként.

Mohos Márton / 24.hu

Nem fogták vissza magukat a csapatok, az első 5-10 perc hatalmas rohanással kezdődött, ráadásul a negyedik percben egy kontrából simán nagy helyzetbe kerülhetett volna a Fradi, ha Traoré egy kicsit agresszívabb. Egy védelmi megingás után Varga Barnabás talált a kapuba, de les miatt nem adták meg ezt a találatot. Néhány centin múlhatott csak.

Túloldalon viszont egy újabb bizonytalankodást kihasználva Pape Matar Sarr közvetlen közelről gurított könnyedén a kapuba. Ez viszont látványosan megfogta a Fradit, több hibát is elkövettek védekezésben a zöld-fehérek, Pedro Porro pedig a jobb kapufát is eltalálta. A félidő második felében sokkal magabiztosabb volt a Spurs, de maradt félidőben az 1-0.

Mohos Márton / 24.hu

Ugyan hamar jött egy ígéretes Saldanha-lövés, amit Vicario szögletre tenyerelt, elég csendesen csordogált a mérkőzés. Pascal Jansen aztán belecserélt, ami jót tett az FTC játékának, de több rendkívül komoly helyzete is akadt a Tottenhamnek, egy ízben Timo Werner is szemen állt Dibusszal, de miután kicselezte, kisodródott és elhibázta a lövést.

Egy újabb védelmi megingás a hajrában megpecsételte a Fradi sorsát. Ezúttal a csereként beálló Brennan Johnson került helyzetbe és egy csel után a hosszúba talált. Nem adta fel a Ferencváros, sőt Varga egy jól érkező labdára kiválóan érkezve szépíteni tudott, de az egyenlítés már nem jött össze. Még nagyobb fájdalom, hogy Raúl Gustavót hordágyon vitték le az utolsó percben.

Mohos Márton / 24.hu

Az Anderlecht után a Tottenhamtől is 2-1-re kapott ki a Fradi, legközelebb pedig október 24-én fogadja hazai pályán a francia Nice együttesét.

Európa Liga, főtábla, második mérkőzés

Ferencváros – Tottenham Hotspur 1-2 (0-1)
Budapest, Groupama Aréna, v.: Igor Pajac (horvát)

Ferencváros: Dibusz – Gartenmann (Makreckis – 77.), Cissé, Raul Gustavo, Ramírez – Abu Fani (Pesic – 84.), Maiga – Traoré (Kady – 77.), Saldanha (Zachariassen – 60.), Civic (Ben Romdhane – 60.) – Varga B.

Tottenham: Vicario – Pedro Porro, Romero, Gray, B. Davies – Sarr (Solanke – 81.) , Bissouma, Bergvall (Kulusevski -65.) – Moore, Lankshear (Maddison – 65.), Werner (Johnson – 65.).

gólszerzők: Varga (91.) ill. Sarr (23.), Johnson (86.)

sárga lap: Civic (22.)

Vége, a Tottenhamtől is 2-1-re kapott ki a Fradi

Raúl Gustavót ráadásul hordágyon kellett levinni az utolsó percben. Összességében szoros meccset játszottak a zöld-fehérek, de a helyenként borzasztónak tűnő védekezés nem fért bele egy Premier League-csapat ellen.

A végén azért beszorult a Spurs

Nem számoltak már szépítéssel az angolok a jelek szerint, a Fradi viszont vérszemet kapott és picit be tudta nyomni ellenfelét a saját védekező harmadába. A nyomásból azonban nem lett újabb találat.

Hoppá, Varga Barnabás szépít!

Ramírezhez némi mázlival eljutott a labda, aki egy ritmusváltás után középre lőtte a labdát, Varga pedig becsúszva lőtt a kapuba közelről. Ez is közel volt ahhoz, hogy les legyen, de ezt már megadta a játékvezető!

Lezárta a meccset a Tottenham

Egy ígéretes támadást úgy tűnt, Ramírez egy megelőző szereléssel hatástalanított, de Cissé egy érthetetlen megoldást választott, így a labda visszakerült Johnsonhoz. A walesi támadó egy csel után még azelőtt lőtt, hogy összezártak volna a védők, ráadásul hajszálpontosan, mert a kapufáról pattant be a lövése.

Kady jó csere volt

Sokszor megtalálják az FTC játékosai, előbb cselekkel tűnt fel, majd egy fejese is volt, de kapu felé bólintott. Viszont veszélyesen játszik.

Kapufa!

Gray vezette fel középen a labdát, ezt követően Johnson a keresztlécet alálta telibe. A túloldalon Makreckis került ziccerbe, de csúnyán kapu felé bombázott.

Helyzet itt is, ott is

Zachariassen harciasan helyzetbe került, de lövése olyan rossz volt, hogy majdnem bedobás lett belőle. Ben Romdhane megmentette, kiharcolt egy szögletet, amiből viszont kontrázott a Spurs,  Moore passza meg is találta Wernert, ám ő nem lőtt, hanem kicselezte Dibuszt, de hosszan tolta meg a labdát így kisodródva már csak oldalhálót lőtt.

Hű, ez közel volt!

Bissouma indult meg egy szép labdával, majd Lankshearhez passzolt, aki a tizenhatoson belül, Dibusszal szemben állt, de Gartenmann egy ütközéssel hatástalanította a Tottenham támadóját. Ha előbb lő, már lehet, hogy 2-0 az állás.

Nem szemet gyönyörködtető a futball

Eltekintve néhány egy az egy elleni párharctól nem akadt sok izgalom a második félidőben. Időnként gondol egy merészet valamelyik Tottenham-játékos, a Fradinak is vannak ígéretes beadásai, de nagyjából ennyi történt tíz perc alatt.

Ez most szép védés volt Vicariótól

Könnyelműen elszórta a Spurs a labdát, Saldanha kicsit távolról, de szépen eltekerte a bal alsó irányába a labdát. Vicario nagy vetődéssel tenyerelte szögletre a labdát.

Megyünk tovább!

Csere nem történt, a meccs összképét tekintve sem, a Tottenhamnél van többet a labda, de nem rohamozta meg a Fradi kapuját azonnal.

A félidő számokban

Nem fogták vissza magukat a csapatok, az első 5-10 perc hatalmas rohanással kezdődött, ráadásul a negyedik percben egy kontrából simán nagy helyzetbe kerülhetett volna a Fradi, ha Traoré egy kicsit agresszívabb. Egy védelmi megingás után Varga Barnabás talált a kapuba, de les miatt nem adták meg ezt a találatot. Néhány centin múlhatott csak. Túloldalon viszont egy újabb bizonytalankodást kihasználva Pape Matar Sarr közvetlen közelről gurított könnyedén a kapuba. Ez viszont látványosan megfogta a Fradit, több hibát is elkövettek védekezésben a zöld-fehérek, Pedro Porro pedig a jobb kapufát is eltalálta. A félidő második felében sokkal magabiztosabb volt a Spurs, de maradt az 1-0.

A félidő számokban.

Még egy Dibusz-védés a végére

Átlövés volt, nem is igazán erős bomba, de a magyar válogatott kapusa oda is ért így a jobb alsóba tartó labdára. A szögletből semmi sem lett, utána még gurigázott kicsit az angolok, akik tíz lövésig jutottak az első félidőben. Ezután véget ért az első félidő. A gólig jól játszott a Fradi, de a hátránytól megzuhant, jót fog tenni a szünet.

Megy becsülettel a Fradi

De nem sokra megy vele. A 38. percben Saldanha kapott labdát a bal oldalon, amit jól tartott meg, aztán Traorét hozta játékba, aki viszont jócskán kapu mellé lőtt. A Tottenham csapata nem sürgeti a játékot, kényelmesen adogat, viszont nagyon magasan, ezért a gyors ellentámadásokra építene az FTC, de nagyon nehéz ennyire labdabiztos ellenféllel szemben.

Kapufa!

Megint nagy volt a káosz, egy jobbról érkező szögletből indult minden, amit egy pocsék felszabadítási kísérlet követett. Saldanhától így aztán nagyon nehéz helyzetbe került, el is csenték tőle a labdát, majd Pedro Porro két embert is befűzött és éles szögből a jobb kapufát találta el.

Kabaréba illő védekezés után vezet a Tottenham

Moore vezette befelé a labdát, majd a tizenhatoson belülre passzolt. Nem sikerült eltakarítani a labdát, sőt Gustavo el is esett, végül a bukdácsoló játékosok közül Pape Matar Sarr eszmélt leggyorsabban és bepasszolta Dibusz mellett az első gólt a kapuba.

Jó ég, mi maradt ki!

Civic megint remekül ívelte be a labdát a kapu elé, eddig nagyon bejött őt középpályára tenni. Ezúttal Traoré érkezett a hosszún, de a fejese nem találta el a kaput. Civic viszont lecsapott a labdára, visszatette középre a labdát Vargához, akinek a lövését kiváló reflexmozdulattal védte Vicario. Ez is les volt, pedig ott csordogált a labda  a gólvonalnál.

Lesgólt lőtt a Ferencváros

Lesgól! Vagy szabályos? Civic szépen lőtte át a túloldalra a labdát, Varga szépen bólintott a hálóba, pont nem érte el Vicario. Csakhogy azonnal jelzett az asszisztens, hogy lesről indult Varga. A visszajátszások alapján minimum kérdőjeles döntés, de higgyünk a technológiának. Maradt a 0-0.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik