Nemzetközi foci

A Napoli úgy fordított a hosszabbításban, hogy Balogh Botond csapatában már vészkapus védett

Ciro De Luca / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Ciro De Luca / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A Napoli a hosszabbításban szerzett gólokkal fordított Balogh Botond csapata, a Parma ellen a Serie A 3. fordulójában.

Az újonc Parma az első két fordulóban négy pontot kasszírozott, előbb ikszelt a Fiorentinával, majd elkapta a Milant, és Nápolyban sem kezdett megilletődötten, mert a 19. percben vezetést szerzett a francia Bonny tizenegyesével.

A kezdőként szerepet kapó Balogh a 73. percben ment le, a nagy fordulat pedig két perccel később állt be, amikor a Parma kapusa, Szuzuki a 16-oson kívül eltalálta Nerest, amiért megkapta a második sárgáját (az elsőt időhúzásért mutatták fel neki). A bökkenő az volt, hogy amikor Baloghot és a román Mihailát is lehozta a Parma edzője, Fabio Pecchia, elhasználta a negyedik, illetve ötödik cserelehetőségét, így mezőnyjátékosnak kellett beállnia a kapuba.

Tavaly októberben történt már ilyen az olasz bajnokságban, akkor a Milan francia csatára, Olivier Giroud húzott kesztyűt a Genoa ellen a hajrában, és a meccs legvégén egy merész kivetődéssel mentette meg csapata győzelmét.

A Parmánál most Delprato vállalta magára a vészkapus nem túl hálás szerepét, de neki nem sikerült kapott gól nélkül lehoznia a hátralévő perceket, ami nem csoda, tekintve, hogy a videózások miatt a 90 percre még vagy tizenötöt ráhúztak a felek. A 90+2. percben a Napoliban most debütáló Lukaku egyenlített, aztán négy perccel később Anguissa fejelte a győztes gólt Neres beadásából.

Balogh jó statisztikákkal zárta a meccset, mindössze egy passzt rontott, és volt öt szerelése, illetve megnyerte minden párharcát.

www.sofascore.com

A másik szombat esti meccsen a Theo Hernández és Leao nélkül felálló Milan Pavlovic első góljával került előnybe a Lazio ellen, de a rómaiak a második félidőben a négy perc alatt két gólpasszt is kiosztó Nuno Tavares vezérletével fordítottak. A Milan edzője, Paulo Fonseca hátrányban négyes cserére szánta el magát, bedobta Leaót, Hernándezt, Musah-t és a csapatban most debütáló Abrahamet, és az új fiúk gyorsan megvillantak, Leao góljában Hernández és Abraham is főszerepet játszott.

A győztes gólt azonban már egyik alakulatnak sem sikerült megszereznie, a 2-2 azt jelenti, hogy a Milan három kör alatt mindössze két pontot gyűjtött új edzőjével.

Serie A, 3. forduló:

Bologna – Empoli 1-1 (1-1)
Lecce – Cagliari 1-0 (1-0)
Lazio – AC Milan 2-2 (0-1)
Napoli – Parma 2-1 (0-1)

 

pénteken játszották:
Venezia – Torino 0-1 (0-0)
Internazionale – Atalanta 4-0 (2-0)

 

vasárnap:
Fiorentina – Monza 18.30
Genoa – Hellas Verona 18.30
Juventus – AS Roma 20.45
Udinese – Como 20.45

 

A tabella:
1. Internazionale 3 8-2 7 pont
2. Torino 3 5-3 7
3. Juventus 2 6-0 6
4. SSC Napoli 3 5-4 6
5. Empoli 3 3-2 5
6. Genoa 2 3-2 4
Udinese 2 3-2 4
8. SS Lazio 3 6-5 4
9. Parma 3 4-4 4
10. Hellas Verona 2 3-3 3
11. Atalanta 3 5-6 3
12. Lecce 3 1-6 3
13. Fiorentina 2 1-1 2
14. AC Milan 3 5-6 2
15. Cagliari 3 1-2 2
16. Bologna 3 2-5 2
17. AS Roma 2 1-2 1
18. Monza 2 0-1 1
19. Como 2 1-4 1
20. Venezia 3 1-4 1

Olvasói sztorik