Magyar foci

Magyar válogatott csatár érkezett az NB II-ben bukdácsoló Honvédhoz

Honvedfc.hu
Honvedfc.hu

Öt pont. Mindössze ennyivel előzi meg a tavaly még élvonalbeli Budapest Honvéd a kiesőhelyen álló PMFC-t az NB II-ben.

Sem a kispesti szurkolók, sem a vezetők nem így tervezték ezt az idényt, az már viszonylag hamar eldőlt, hogy nem a feljutásért fog harcolni a Honvéd, de az így is meglehetősen váratlan fordulat, hogy a kiesés elől kell menekülnie.

A kispesti klub most erősített, mert kedden a honlapján jelentette be, hogy az idény végéig szerződtette a háromszoros válogatott csatárt, Futács Márkót.

A 34 éves csatár idehaza legutóbb az MTK-ban játszott, majd szeptemberben bontott szerződést a klubbal. Légiósként megfordult Franciaországban, Angliában, Németországban, Horvátországban, Törökországban és Szlovéniában, egyik legjobb idénye a 2016-2017-es volt, amikor 18 gólt szerzett a Hajduk Split játékosaként, és ezzel horvát gólkirály lett.

Támadóként az a tervem, hogy minél több gólt, gólpasszt érjek el, hogy minél többet legyek a pályán. Eleinte csereként, aztán reméljük, olyan állapotban leszek, hogy beküzdöm magam a kezdőbe is.

Az öltözőben pedig a személyiségemmel szeretnék segíteni, nagyon fontos a fiatal és a rutinosabb játékosok megfelelő elegye, hiszem, hogy a tapasztalatommal is hozzá tudok járulni a sikeres szerepléshez” – fogadkozott Futács.

A 12. helyen álló Honvéd az NB II következő fordulójában a negyedik helyezett Szegedet fogadja a Bozsik Arénában.

Olvasói sztorik