„A FIFA tanulmányi bizottsága ma este ült össze első tárgyalásra. A FIFA részéről megjelent Rimet elnök és Hirschmann főtitkár, míg a bizottsági tagok közül rajtam kívül már délután itt volt Linnemann (Németország), Delaunay (Franciaország) és Meisl Hugó (Ausztria), a bizottság titkára. A bizottság elnöke, a svájci Bonnet este érkezett Zürichbe. A tárgyalásokat csak a késő este folyamán kezdtük meg és érdemleges döntés csak vasárnap lesz” – írta a Nemzeti Sport 1927. február 6-i számában Fischer Mór, aki táviratban informálta a sportnapilap olvasóit.
A magyar sportvezető a két világháború közötti legismertebb futballdiplomata volt, aki nyolc nyelven beszélt, francia és német becsületrendet kapott, részt vett az 1928-as olimpia futballtornájának megszervezésében, de 1930-ban a FIFA budapesti kongresszusának előkészítésében is döntő szerepet játszott. Ott és akkor dőlt el a focivébék sorsa, de Fischer (aki egyébként a MÁV műszaki főtanácsosa volt) három évvel korábban jelen volt, amikor megfogalmazódott az Európa-bajnokság első gondolata is.
Csak akkor még nem tudhatta, hogy az álomból valóság lesz…
A Nemzeti Sport mindenesetre beszámolt a zürichi gyűlésről, amely akkor úgy ült össze, hogy „megvitassa a tervbe vett világ- esetleg csak Európa-bajnokság megrendezésének kérdését.”
A kezdeményezés a közép-európai futballhatalmak köréből azért indult ki, mert az olimpia csak amatőrök részvételét engedélyezte, így egyetlen ország sem tudott a legjobb összeállításában kiállni. 1928-ban, Amszterdamban a futball volt a játékok legnépszerűbb eseménye, a döntőt Uruguay és Argentína vívta (előbbi 2-1-re nyerte a megismételt mérkőzést). Mivel még nem volt más jelentős nemzetközi torna, a brit sportújságíró, David Goldblatt szerint ez volt a futball első világbajnoksága…
A torna után a FIFA felismerte, hogy az olimpiai mozgalom megakadályozza, hogy a nemzeti csapatok egyenlő feltételek mellett versenyezzenek, a futball népszerűsége pedig arra ösztönözte a FIFÁ-t, hogy létrehozzon egy nemzetközi tornát. A kérdés az volt, hogy vébét, Eb-t, esetleg mindkettőt.
A bizottság azon törte a fejét,
hogyan lehetne összeegyeztetni azt a rengeteg sok érdeket és szétágazó körülményt, amik szinte leküzdhetetlen akadály gyanánt tornyosulnak még most — a világbajnokságról nem is szólva — a labdarúgás európai bajnoksága elé.
„Az északi országokban a hosszú tél alatt szünetel a futball, délen éppen fordítva: nyáron. Az egyik országban amatőrség van, a másikban külön sportolnak az amatőrök és a professzionisták, de vannak szép számmal olyanok is, ahol a legvadabb álamatőrséget igyekeznek a vezetők még mindig az amatőrség tiszta köntösével takargatni.”
A lap szerint helyesebb lenne először csak pár nemzet részvételével megkezdeni az Európai Kupa küzdelmeit és fokozatosan kellene ebből kiépíteni az európai, majd végül a világbajnokságot.
Három javaslat
Hosszú érdemi vita után végül három javaslatban sikerült megállapodni, ahogy arról másnap, február 7-én a Sporthírlap be is számolt.
- A FIFA megrendezi kétévi időtartam alatt egyfordulós kuparendszer szerint az Európa-bajnokságot. Ebből a célból Európát csoportokra osztja és ezeknek a csoportoknak a győztesei, valamint esetleg Észak- és Dél-Amerikának a győztesei további két év alatt döntik el egymás között az Európa-, illetve a világbajnokságot.
- A FIFA megrendezi kétévenként az Európa Kupát, további kétévenként pedig a Világkupát ugyancsak a kuparendszer szerint. Részt vehetnek e kupaküzdelmekben az egyes nemzetek legjobb válogatott csapatai, tekintet nélkül arra, hogy amatőrök-e vagy professzionalisták.
- A FIFA megrendezi az első javaslat értelmében az Európa- és világbajnokságot négyévi időtartam alatt, azonban csak amatőrválogatottak részére és ezzel párhuzamosan négyévenként, azonban csak kétévi időtartammal a professzionalista világbajnokságot, melyben a professzionalista szövetségek válogatott csapatai földrajzi helyzetük szerint ugyancsak kuparendszer szerint vesznek részt.
Az első, uruguayi világbajnokság azonban pénzügyi nehézségeket hozott, Európát végül csak négy válogatott képviselte, többen visszamondták az utat a költségek és a hosszú hajóút miatt. Majd jött a gazdasági világválság, aztán a második világháború, így az Európa-bajnokság megrendezésének ötlete lekerült a napirendről.
Őrült emberek, akik csak lökdösik egymást
Az Eb mellett érvelt Henri Delaunay, akinek neve teljesen egybe fonódott ezzel a harccal. A francia sportvezető 1883. november 19-én született Párizsban, fiatalon a Étoile des deux lacs, egy párizsi plébánia védnöksége alatt megalakult futballklub játékosa volt, majd játékvezetőként is kipróbálta magát.
Ki tudja, mi történt volna vele, ha ezen pályafutását nem akasztja meg egy szörnyű sérülés:
Így aztán visszavonult és eltökéltségét a szakma más szegmensében kamatoztatta.
1905-ben az Étoile des deux lacs elnöke, majd a Francia Szövetségi Bizottság (CFI, a Francia Labdarúgó Szövetség elődje) titkára lett. Annyira lelkesedett az angol futballért, hogy egy FA Kupa-döntőn tett személyes látogatása után minden elkövetett, hogy 1917-ben a Coupe de France is elindulhasson. Amikor 1919-ben hivatalosan is megalakult a Francia Labdarúgó Szövetség, maradt főtitkári minőségben
1928-ban a világbajnokság társszervezőjeként dolgozott, ő vetette fel a honfitársának, Jules Rimetnek egy globális futballtorna megszervezésének ötletét – pechjére utóbbi nevét kapta meg végül a vb-trófea.
A futball iránti szeretete sohasem szűnt meg, azt írta egyszer, hogy
örök rajongója marad ezeknek az őrült embereknek, akik csak szórakoznak és lökdösik egymást, miközben kiabálnak.
Az 1927-ben a Becsületrend lovagjává ütött sportvezetőt onnantól kezdve egy másik harc, egy európai testület létrehozása. Úgy érezte, a kontinens FIFA-n belüli befolyása csökkent a dél-amerikaiak térnyerésével, de 1953-ig kellett várni, hogy a világszervezet feloldja a kontinentális konföderációk létrehozásával kapcsolatos vétójogát. Még ha a FIFA égisze alatt kellett is maradnia, csak megalakulhatott az európai szövetség is, amelynek főtitkára 1954-1955 között Delaunay lett.
Elővehette ismét a régi nagy ötletét, az európai futballtornát, amely végül megvalósult, igaz, ezt ő már nem érhette meg, hiszen 1955. november 10-én meghalt.
Szovjet siker az első Eb-n
Örökségét fia, Pierre Delaunay vitte sikerre, neki is köszönhető, hogy sok vita és szervezés végén megrendezték az első Eb-t – igaz, még nem ezen a néven.
Az 1958-as svédországi világbajnokság előtt négy nappal, június 4-én tartott kongresszust az UEFA, amelyen véglegesen döntöttek arról, hogy megrendezik-e a négyévenként sorra kerülő Európai Nemzetek Kupáját.
„Két esztendeje született ez a terv s azóta választ kért az UEFA végrehajtó bizottsága az európai tagszövetségektől: helyeselnék-e a válogatott csapatok részére kiírandó újfajta kupa-küzdelem megrendezését. A tagszövetségek fele a kupa kiírása mellett határozott, s most ez a kongresszus dönt véglegesen arról, hogy új színnel gazdagodik-e Európa labdarúgósportja” – írta 1958. június 1-jén az Esti Hírlap.
A tornára tizenhét válogatott nevezett, ami nem vetett túl jó fényt az eseményre, hogy Anglia, Olaszország, Hollandia és Nyugat-Németország visszautasította a részvételt (mindegyikük a torna létrehozása ellen szavazott 1957-ben), míg Spanyolország politikai okok miatt nem volt hajlandó a Szovjetunióba utazni a negyeddöntőre.
Ami a magyarokat illeti, már a nyolcaddöntőben elvéreztek: 1958. szeptember 28-án 3-1-re kikaptak Moszkvában a szovjetektől, akik a Népstadionbeli visszavágón is győztek 1-0-ra.
Az 1960. július 6-10-e közötti négyes döntőnek Franciaország adott otthont, a győzelmet végül a szovjetek szerezték meg, akik a nagyszerűen védő Lev Jasin és a hosszabbításban a győztes gólt szerző Viktor Ponyegyelnyik vezérletével 2-1-re legyőzték Jugoszláviát.
