Nemzetközi foci bajnokok ligája

Elégedett, mégis keserű a Barcelona edzője a BL-döntetlen után

Isabella Bonotto / ANADOLU / Anadolu via AFP
Robert Lewandowski góljával még vezetett a Barcelona Nápolyban
Isabella Bonotto / ANADOLU / Anadolu via AFP
Robert Lewandowski góljával még vezetett a Barcelona Nápolyban
Az FC Barcelona 1-1-es döntetlent játszott a Napoli vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A katalánok edzője, Xavi Hernández, a mérkőzést követően azt mondta, elégedett az eredménnyel, de azért van benn egy kis keserűség, mert szerint ezt a meccset meg lehetett és kellett volna nyerni.

A Barca több lehetőséget is elszalasztott a gólszerzésre, mielőtt Robert Lewandowski a 60. percben betalált, ám ezt követően sem sikerült növelni az előnyt. Sőt, 15 perccel később Victor Osimhen kiegyenlített a Napoli egyetlen kaput eltaláló lövéséből.

„Szerintem remek meccset vívtunk, támadásban és védekezésben egyaránt jól teljesítettünk. A csapat sokat tett a győzelemért, de ez a Bajnokok Ligája. Elégedetten távozom, mégis kissé keserűen, mert nyerhettünk volna” – mondta Xavi az újságíróknak.

De ha így játszunk, akkor több meccset nyerünk, mint veszítünk. A játékosok egy lépést tettek előre, mióta bejelentettem, hogy távozom

– tette hozzá.

A gólszerző Lewandowskiról is előkerült egy érdekes statisztika, a lengyel támadó lett a 14. olyan labdarúgó, aki a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában harmadik csapatában is gólt tudott szerezni.

Francesco Calzona, a nápolyiak új vezetőedzője úgy véli, még sok mindenben kell fejlődnie együttesének, de gratulált a játékosoknak, hogy a kapott gól után nem adták fel a küzdelmet.

„Az elején nagyon küszködtünk, de tetszett az a küzdőszellem, amit láttam. A játékosok beletették szívüket-lelküket, hogy elkerüljék a vereséget egy komoly ellenféllel szemben” – értékelt.

A Barcelona március 12-én fogadja a Napolit a visszavágón.

Kapcsolódó
Az Arsenalt lenullázták Portóban, a Barcelona bánhatja, hogy nem finiselte le a Napolit
Az Arsenal 2011 márciusa óta először zárt meccset kaput eltaláló lövés nélkül a BL-ben.
Olvasói sztorik