Nemzetközi foci

105. perces góllal írt történelmet egy csapat az Ázsia Kupán

HECTOR RETAMAL / AFP
HECTOR RETAMAL / AFP

Drámai hajrát hozott az Ázsia Kupa csoportkörének utolsó, harmadik fordulója az E csoportban.

A teljesen utolsó helyen álló malajziai csapat szívós ellenfélnek bizonyult az első félidőben papírforma szerint vezetést szerző Dél-Korea számára. Térfélcsere után ugyanis fordított a 0 ponttal álló együttes, majd egy öngóllal és Szon Hungmin góljával mégis győzelemre álltak már a koreaiak. Maratoni hosszabbítás következett, amelynek 15. percében (!) Romel Morales kiegyenlített és beállította a 3-3-as végeredményt.

Ezzel Malajzia megszerezte 1980 óta az első csoportkörös pontját az Ázsia Kupában.

Érdekesség, hogy a koreaiak Szaúd-Arábiával mérkőznek meg a legjobb 16 között, de ha nem előzi meg Bahrein, akkor is Japánnal kellene meccselnie, amely szintén végső győzelemre is esélyes. A legjobb csoportharmadikok közé kerülő Jordánia viszont jól járt, mert rájuk Irak vár a folytatásban.

Az F csoport végeredménye eközben nem változott, mivel Kirgizisztán és Omán nem bírt egymással (1-1) és nem esett gól a Szaúd-Arábia és Thaiföld találkozón annak ellenére, hogy tizenegyes is adott volna rá lehetőséget.

Az egyenes kieséses szakasz mezőnye így már teljessé vált, de rövid szünet után, január 28-án folytatódik csak a torna.

Eredmények – Ázsia Kupa, csoportkör, 3. forduló

E csoport:

Dél-Korea – Malajzia 3-3 (1-0)
Jordánia – Bahrein 0-1 (0-1)

Végső sorrend: Bahrein – 6 pont, Dél-Korea – 5 pont, Jordánia – 4 pont, Malajzia – 1 pont

F csoport:

Kirgizisztán – Omán 1-1 (0-1)
Szaúd-Arábia – Thaiföld 0-0

Végső sorrend: Szaúd-Arábia – 7 pont, Thaiföld – 5 pont, Omán – 2 pont, Kirgizisztán – 1 pont

Olvasói sztorik