Nemzetközi foci

Szoboszlainál és Rossinál sem Messi volt az Év játékosa

Daniel RAMALHO / AFP
Daniel RAMALHO / AFP

Lionel Messi az Aranylabda után újabb egyéni díjat söpört be, ugyanis ő lett az Év játékosa – nyolcadszor! – a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél.

A 36 éves Messi a szavazáson ugyanannyi pontot gyűjtött, mint Erling Haaland, a Manchester City norvég válogatott csatára, így a csapatkapitányok voksai döntöttek, ebben az összevetésben pedig Messi volt a jobb. A végeredmény a szurkolók szavazatai mellett a szövetségi kapitányok, válogatottak csapatkapitányai és újságírók voksai alapján alakult ki.

Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya Haalandot tette az első helyre, Messit a másodikra, és a francia Kylian Mbappét a harmadikra, és ugyanez volt a sorrend Marco Rossi szövetségi kapitánynál is.

Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője szintén Haalandot találta a legjobbnak, nála egy másik Manchester City-játékos, a belga Kevin de Bruyne lett a második, és a Napolival bajnoki címet szerző, valamint a Serie A-ban az előző idény legjobbjának választott grúz Hvicsa Kvarachelia a harmadik.

Messinél Haaland, Mbappé és a City argentin támadója, Julian Álvarez került az első háromba, Mbappé Messire, Haalandra és De Bruynére adta le a voksát. A legmeglepőbb győztest Roberto Martíneznél, a portugál válogatott szövetségi kapitányánál találtuk, aki az Interrel BL-döntős, majd a nyáron a szaúdi al-Nasszrhoz szerződő Marcelo Brozovicot tette az első helyre.

Martínez azzal indokolta a döntését, hogy Brozovicnak nagyon jó idénye volt, a BL-döntőben is jól teljesített, és azzal, hogy őt hozta ki a legjobbnak, egyben tisztelgett is az általa nagyra tartott, a legutóbbi vébén bronzérmes horvát válogatott stílusa előtt.

Az összes szavazatot itt lehet megnézni.

Olvasói sztorik