Nemzetközi foci

Az új év első hetéig kellett várni, hogy egy újságíró eladja Mbappét a Real Madridnak

Franck Fife / AFP
Franck Fife / AFP

Kylian Mbappé a Real Madridba igazol, közölte Santi Aouna újságíró a közösségi oldalain.

A nyári átigazolási szezon egyik nagy slágere volt, hogy a francia támadó elhagyja a Paris Saint-Germaint és szerződése lejártával a spanyol óriáshoz igazol. Erről azonban hallani sem akart a PSG vezetősége, hiszen így anyagilag nagyot bukna, Mbappé ideiglenesen ki is került a keretből, majd Neymar távozása után ismét a csapat tagja lett. Eközben az évek óta kitartóan udvarló Real Madrid vezetése is törte a fejét a megoldáson, hiszen nem akart egy vagyont költeni egy olyan játékosra, aki 2024 nyarától szabadon igazolható. A két klub már végigjárta ezt a táncot 2022-ben is, akkor állítólag szóban megegyezett Mbappé a spanyolokkal, végül azonban hatalmas fizetésért és állítólag szakmai egyeztetésért cserébe a PSG játékosa maradt.

A történelem pedig egyelőre ismétli önmagát, a Real Madrid ugyanis nem tett még le a támadó megszerzéséről, a spanyol sajtó pedig a jelenlegi szezonban nagyon aktívan foglalkozott a lehetséges klubváltással. Január 7-én Santi Aouna, a Foot Mercato átigazolásokra szakosodott újságírója azt közölte, hogy Mbappé mindenben megegyezett a Real Madriddal.

A Foot Mercato összegzése szerint Mbappé lelkiismerete is tiszta az üggyel kapcsolatban, hiszen már az idény előtt közölte a klubbal a távozási szándékát, ezért hagyott időt a pótlásának intézésére.

Frissítünk!

Fabrizio Romano a cikkünk megjelenése után nagyjából öt órával közölte, hogy Mbappé képviselete cáfolja, hogy bármilyen megállapodásra sor került volna.

Kapcsolódó
Mbappé újabb mérföldkőhöz érkezett, mégis bajban a PSG
Egyetlen játékosa sem szerzett ennyi gólt a Parc des Princes-ben.
Olvasói sztorik