Döbbenetes jelentek történtek a török labdarúgó-bajnokságban, ugyanis az 1-1-re végződött Ankaragücü-Rizespor meccsen
A játékvezető szemsérüléssel került kórházba, de állapota nem súlyos. Kocát, akinek szívproblémái vannak, ugyancsak kórházba vitték, de Ali Yerlikaya belügyminiszter jelezte, hogy a kezelés után őrizetbe veszik. Hírügynökségi beszámolók szerint ez meg is történt, a klubelnökkel együtt további két gyanúsítottat vettek őrizetbe az esettel összefüggésben.
A Török Labdarúgó Szövetség felfüggesztette a bajnoki mérkőzéseket, miután egy klubelnök megtámadott egy játékvezetőt.
A klubelnök azután viharzott a pályára, hogy a Mocsi Attilát is foglalkoztató Rizespor a hosszabbítás hetedik percében egyenlített. A magyar védő ezen a meccsen nem volt a Rizespor keretében, mert elmondása szerint a csütörtöki edzésen maga alá fordult a bokája, amely már két hónappal ezelőtt is megsérült, de reményei szerint csak pár hetet kell kihagynia.
Aktív pályafutásom alatt még nem láttam ilyet, bár szerintem nagyon kevesen vannak olyanok, akik igen, sőt talán senki. Nagyon sok ember volt a bíró előtt, én pedig a lelátót néztem, hogy mi történik, mert először azt gondoltam, befutott egy szurkoló a pályára. Jelen pillanatban már tudjuk, hogy három-négy felsőbb vezető jött a pályára
– mondta az M1-nek a magyar focista, aki a mérkőzés nagy részét a lelátóról, majd a végét már a kispad mellől nézte, bár az ütést nem látta.
A 23 éves futballista ezt követően ismét a lelátóra szegezte a tekintetét, mivel attól tartott, hogy a szurkolók megindulnak a játéktérre. A játékvezetőre mért második rúgást már észrevette a lábak között, ezt követően pedig csapattársaival egyből bement az öltözőbe.
A játékvezető a török hírügynökségnek azt mondta, Koca megfenyegette őt és az asszisztenseit, miután megütötte.
Azt mondta, kicsinállak, majd rám mutatott és azt mondta, megöllek
– emlékezett vissza a történtekre a 37 éves Meler.
A Demiroren hírügynökség beszámolója szerint az őrizetbe vett klubelnök a kihallgatásakor azzal védekezett, hogy az eset a játékvezető “hibás döntései és provokatív viselkedése” miatt történt.
A célom az volt, hogy verbálisan fejezzem ki az egyet nem értésemet, valamint az arcába köpjek
– jelentette ki Koca.
A szövetség bejelentette, hogy határozatlan időre az összes bajnokságot felfüggesztik, és rendkívüli ülésen vitatják meg, mit tegyenek az erőszak ellen.