Nemzetközi foci

Botrány a cseheknél: a sorsdöntő Eb-selejtező előtt zavartak haza három játékost

Janek Skarzynski / AFP
Janek Skarzynski / AFP

A cseh labdarúgó-válogatott pénteken döntetlent játszott Lengyelországgal az Eb-selejtező E csoportjában, ezzel egyfelől elütötte Robert Lewandowskiékat a tornán való részvételtől, másfelől kedvező helyzetbe került a záró fordulót megelőzően, ugyanis otthon elég lenne nem kikapni Moldovától ahhoz, hogy az Eb-n re jusson a csapat.

Egy nappal a kulcsfontosságú meccs előtt azonban botrány rázta meg a csapatot, a szövetség közleményben jelezte, hogy Jakub Brabec (Arisz), Vladimír Coufal (West Ham United) és Jan Kuchta (Sparta Praha) megsértették a válogatott belső szabályzatát, így azonnali hatállyal távozniuk kellett.

A sport.cz szerint a döntés hátterében az áll, hogy fotók készültek arról, amint a három labdarúgó a szombat estét egy szórakozóhelyen töltötte Olomouc belvárosában, egészen hajnalig maradtak és alkoholt is fogyasztottak. Mind a hárman kezdtek egyébként Varsóban, a lengyelek elleni csoportrangadón.

Coufal és Brabec a mostani válogatott alappillérei, ráadásul a csapatkapitány, Tomás Soucek után a második legtapasztaltabb játékosok a válogatott mérkőzései számát tekintve.

Kapcsolódó
A játékosok félbeszakították a román kapitány felcsúti sajtótájékoztatóját
Érthetően boldogok voltak a román labdarúgó-válogatott tagjai, miután kiharcolták az Európa-bajnoki részvételt.
Olvasói sztorik