Magyar foci

„Tudtuk, ha a videobíró mellénk áll, akkor ez a mérkőzés meglehet”

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A Ferencváros hátrányból fordítva 3-1-es hazai győzelemmel rajtolt a szerb Cukaricki ellen a labdarúgó Konferencia Liga nyitófordulójában.

Dejan Stankovic rendkívül elégedett volt a látottakkal, a stadion atmoszférájával és a harcos csapatával.

„Sohasem adtuk fel, ezt a mérkőzést a csapat nyerte meg. Jól kezdtük, bár az első félidőben talán kicsit idegesek voltunk a labdával. Az ellenfelünk a második lövéséből gólt szerzett, de a csapat reakciója tökéletes volt. Kemény mérkőzés volt, nagyon örülök a győzelemnek és gratulálok mindenkinek.”

A Fradi legközelebb Firenzében lép pályára, de Stankovic szerint az a párharc sem lefutott.

A Fiorentina nagyon erős csapat, nagyszerű játékoskerettel. Megvan az esélyünk, ott is próbálunk jobbak és egységesek lenni.

Botka Endre szerint nagyon jó hangulatú mérkőzés volt, az elején egy kis malőrrel, amit a szerb gól jelentette, de azt is sikerült megoldani.

„A visszafújt tizenegyes azért volt fura, mert éreztem a kontaktot. De láttam azt a kameraállást, amit a játékvezető is megnézett, ahol valóban ez nem látszott, hiszen ellenfelem nem lépett rá a lábamra.”

Mohos Márton / 24.hu

Dibusz Dénes úgy vélte, az első perctől kezdve magukhoz ragadták a kezdeményezést.

„Jobban játszottunk ellenfelünknél, isten igazából helyzetet sem engedtünk nekik. A góljuktól nem rogytunk meg, nem törtünk össze, tudtuk, ha sikerülnek a befejezések, ha a videobíró mellénk áll, akkor ez a mérkőzés meglehet.

Magabiztos győzelmet arattunk, végig irányításunk alatt tartottuk a meccset.

Kapcsolódó
Megküzdött a videobíróval, győzelemmel rajtol a Fradi a Konferencia Ligában
A szerb Cukaricki szerzett vezetést, a magyar bajnok hárommal válaszolt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik