Élő Magyar foci

Kiütéses győzelmével fél lábbal a csoportkörben a Ferencváros

fradi.hu
fradi.hu

A Ferencváros 4-0-ra győzött a Zalgiris vendégeként csütörtök este, az európai Konferencia Liga utolsó selejtezős fordulójában.

Hamar előnybe került a Fradi, mivel a magas letámadása nagyon nem ízlett a litván csapatnak, az első súlyos hiba után pedig Adama Traoré az ingyen kapott labdából gólt lőtt, szépen tekert a jobb fölsőbe. Megpróbált ugyan egyenlíteni a Zalgiris, de az FTC teljesen megfojtotta a játékát, amivel uralta a meccset, így a párharcot is.

Szünet után azonnal lesgólt lőtt Varga Barnabás, de tíz perccel később minden eldőlt enélkül is. A labdát szerző Marquinhost lerántotta Gorobsov, amiért a játékvezető piros lapot és kiállítást ítélet. A büntetőt értékesítette Varga, így emberelőnyben játszhatott a Fradi még 30 percet, ráadásul 2-0-ra vezetett. A Ferencvárosba a 70. percben beállt Tokmac és Pesic is, akik kulcsfontosságú szereplőknek bizonyultak a további találatokhoz.

Pesic hat perccel beállása után gólt lőtt, miután pocsékul adott haza egy labdát Mamic, a Fradi légiósa pedig debütáló meccsén könnyedén talált be. Tokmac pedig egy ragyogó sarkazással hozta helyzetbe Traorét, akinek közvetlen közelről már nem volt nehéz dolga.

Az FTC így kiütéses győzelmet aratott az első mérkőzésen és lényegében fél lábbal a Konferencia Liga csoportkörében van már.

Konferencia Liga, selejtező, play-off, első mérkőzés

Zalgiris (litván) – FTC 0-4 (0-1)
Vilnius, LFF stadionas
v.: Sztojcsevszki (északmacedón)
Zalgiris: Gertmonas – Pavelic (Bopesu – 68.), Hnid, Vucur, Mamic – Novikovas (Kazlauskas – 72.), Gorobsov, Kendysh, Milickovic (Karasima – 46.) – Golubickas, Antal (Vaca – 45.)
FTC: Dibusz – Makreckis, S. Mmaee, Cissé, Civic – Abu Fani (Ben Romdhane – 80.), Sigér – Traoré (Owusu – 87.), Zachariassen (Esiti – 80.), Marquinhos (Tokmac – 70.) – Varga B. (Pesic – 70.)
gól: Traoré (17., 83.), Varga (65.), Pesic (76.)
sárga lap: Varga B. (31.)
piros lap: Gorobsov (62.)

Tükörsima győzelmet aratott a Ferencváros Vilniusban

A Ferencváros 4-0-ra győzött a Zalgiris vendégeként csütörtök este, az európai Konferencia Liga utolsó selejtezős fordulójában.

Hamar előnybe került a Fradi, mivel a magas letámadása nagyon nem ízlett a litván csapatnak, az első súlyos hiba után pedig Adama Traoré az ingyen kapott labdából gólt lőtt, szépen tekert a jobb fölsőbe. Megpróbált ugyan egyenlíteni a Zalgiris, de az FTC teljesen megfojtotta a játékát, amivel uralta a meccset, így a párharcot is.

Szünet után azonnal lesgólt lőtt Varga Barnabás, de tíz perccel később minden eldőlt enélkül is. A labdát szerző Marquinhost lerántotta Gorobsov, amiért a játékvezető piros lapot és kiállítást ítélet. A büntetőt értékesítette Varga, így emberelőnyben játszhatott a Fradi még 30 percet, ráadásul 2-0-ra vezetett. A Ferencvárosba a 70. percben beállt Tokmac és Pesic is, akik kulcsfontosságú szereplőknek bizonyultak a további találatokhoz.

Pesic hat perccel beállása után gólt lőtt, miután pocsékul adott haza egy labdát Mamic, a Fradi légiósa pedig debütáló meccsén könnyedén talált be. Tokmac pedig egy ragyogó sarkazással hozta helyzetbe Traorét, akinek közvetlen közelről már nem volt nehéz dolga.

Az FTC így kiütéses győzelmet aratott az első mérkőzésen és lényegében fél lábbal a Konferencia Liga csoportkörében van már.

A Zalgirisnak csak villanásocskája van

Kazlauskas tört be a tizenhatoson belülre, de Makreckis kemény belépője megállította. Ennél közelebb nem nagyon jutott a Zalgiris a gólszerzéshez a második félidőben…

Ott van a negyedik!

Megint Traoré, de ez most főleg Tokmac érdeme, ugyanis egy látványos sarkazással hozta helyzetbe a csapattársát, akinek csak közelről a kapuba kellett passzolnia. Kiütés a javából

Pesic góllal mutatkozott be!

Mamic tekeredett rá a labdára a kelleténél jobban, miután Zachariassen támadta. Pocsékul visszatett labdájára lecsapott a cserecsatár és külsővel a jobb alsóba lőtt.

Pesic első tétmeccse a mai

Merthogy beállt Varga Barnabás helyére. Szintén becserélte Tokmacot Máté Csaba, ő Marquinhost váltotta.

Hoppá, piros lap és tizenyges!

Egy rossz labdalevétel után Marquinhos, Varga és megint Marquinhos volt a labda útja. A kilépő támadót hosszasan rángatta Gorobsov, végül a tizenhatoson belül teljesen lerántotta. Mivel nem labdára ment, piros lapot mutatott neki a játékvezető és büntetőt ítélt.

Gertmonas védett nagyot

Varga Barnabás piszkált bele egy vacak passzba, ebből indulhatott a Fradi. A játék a bal szélen rohamozó Marquinhosra jött ki, aki befelé cselezett egyet, majd a bal alsót vette célba, de a litván kapus szögletre tenyerelte a lövését.

Mintha már a 90. percben lennénk

Pedig ez még csak az 56. perc eseménye! Kettészakadt a pálya, ahogy mondani szokás, előbb a Fradi próbált támadni, majd a kontrából a Zalgiris alakíthatott volna ki helyzetet, ha nem olvassa a kulcspasszt Samy Mmaee. Innentől viszont megint az FTC mehetett előre, Traoré kapott jó indítást, de a centerezése pontatlan volt Vargának, a becsúszó Vucur lefülelte a passzát.

Varga Barnabás lesgólig már eljutott

Abu Fani ívelt a védelem mögé és Varga berobbant, pár lépésről passzolt a hálóba. Csakhogy lesről indult, ezért szólt a játékvezető sípja azonnal. A play-offban már van videobíró, így aztán vissza is nézték a jelenetet, ahol megállapították, hogy néhány centivel, de tényleg előrébb volt a magyar csatár.

Meglepő, de a Zalgirisnél volt többet a labda

58 százalékban birtokolta a labdát a hazai csapat, főleg a korai Fradi-gólnak hála. Ennek ellenére nem érezni, hogy nyomás lenne a Fradin, sőt… Mindkét csapat háromszor találta el egyébként a kaput, mint az eredmény is mutatja, ebből csak egy okozott megoldhatatlan feladatot a kapusnak.

Ezzel vége is a félidőnek

Nem remegett meg a föld az első 45 perctől. A Fradi megcsinálta a házifeladatot, nagyon eredményesen oltja ki a Zalgiris támadó játékát, ráadásul labdaszerzésekből nagyon ígéretes megindulásokat mutat. Az eddigi egyetlen gólhoz viszont kellett egy kis szerencse is, hiszen egy hazai védő hibájából kapott labdát Traoré. Utána viszont parádésan lőtt a kapuba.

Sigér pontatlan lövése után cserél a Zalgiris

Sigér a második hullámban érkezett kapu elé, nagyjából fél métert tévesztett. Ezután végre beállhatott a percek óta várakozó Leonardo Vaca, ugyanis Liviu Antal nagyon húzta a lábát, ezért inkább lecserélte őt Vlagyimir Cseburin vezetőedző.

Dibusz sem dőlhet hátra

Milickovic ballal küldte be a labdát a magyar tizenhatosra, ha nem lép közbe Dibusz Dénes, nagy helyzet alakulhatott volna ki belőle.

Komoly helyzet maradt ki

Marquinhos adott remek passzt Zachariassennek, aki a kivetődő Gertmonasba lőtt. Ennél azért több is lehetett volna a támadásból. Egy percre rá Mamic blokkolt hatalmasat Varga lövésénél, de ezt les miatt lefújta a játékvezető.

Varga Barnabás kapott egy buta sárgát

Egy felívelésre ugrott föl úgy a magyar csatár, hogy Mamicot faultolta, amiért szabadrúgást kaptak a hazaiak. Ezen úgy felhúzta magát Varga, hogy elkezdett reklamálni, a játékvezető egy lappal jutalmazta a műsort.

Nem engedi kibontakozni a litvánokat a Fradi

Az látható, hogy a Zalgiris szeretne ritmust váltani és egyenlíteni, de a Ferencváros teljesen megfojtja a labdás játékát. Nincs területük az összejátékokat megcsinálni, ívelni pedig csak vészmegoldásként próbálnak a hazaiak. Ebből aztán van egy kis állóháború jellege a meccsnek, ami nem túl látványos, de mindenképp célravezető az FTC számára.

Traoré de okos gólt lőtt!

A litvánok megint lapos passzokkal akarták kihozni a labdát, de elvétették az egyik passzt, gyakorlatilag egyenesen Traorét játszották meg. A Fradi légiósa állított egyet a labdán, majd ballal a hosszú fölső sarokba tekert, nagyon szép góllal vezet a Ferencváros!

Dibusz védett nagyot

Milickovic húzott befelé balról, majd célba vette a magyar kaput, de Dibusz a helyén volt.

Próbálkozott a Zalgiris is

A Fradi megpróbált magasan letámadni, de a hazaiak nem ijedtek meg attól, hogy ennek ellenére is kihozzák a labdát. Végül tíz percet kellett várni az első Zalgiris-lövésre, Kendysh a tizenhatos előteréről lőtt, Dibusz ölébe.

Máris veszélyeztet a Fradi

Cissét buktatták az ellenfél térfelén, Abu Fani beadását pedig úgy csúsztatta meg Zachariassen, hogy Gertmonasnak bravúrra volt szüksége a védéshez.

Olvasói sztorik