Nemzetközi foci

Klopp: Szoboszlai egy szörnyeteg

Chris Brunskill / Fantasista / Getty Images
Chris Brunskill / Fantasista / Getty Images

Lejátszotta első tétmeccsét a Liverpoolban a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik.

A Liverpool vezetett ugyan Luis Díaz góljával a Chelsea ellen, de végül egy pontot szerzett a rangadón. A meccs összefoglalóját itt lehet megnézni.

„Bizonyos időszakokban elégedett voltam a csapat játékával. Nagyon jól kezdtünk támadásban és védekezésben is, szereztünk egy remek gólt, majd egy szuper másodikat is, de azt sajnos les miatt nem adták meg. Nem vagyok maradéktalanul boldog a meccs miatt, de tettünk egy lépést a helyes irányba. Jobban kellett volna kontrollálnunk a találkozót, de erre nem voltunk képesek, és ezen még dolgoznunk kell” – nyilakozta Jürgen Klopp, a Pool edzője a BBC-nek.

A német edző beszélt a most debütáló játékosairól is, a világbajnok argentin Alexis MacAllisterről azt mondta, kiváló futballista, ami a liverpooli gólnál is kiderült.

Az új igazolások óriási lehetőséget jelentenek számunkra támadásban. Dominik egy szörnyeteg, a Chelsea ellen három poszton is megfordult. Remek srácokról, topjátékosokról van szó

– mondta Klopp.

Akinek a csapata legközelebb augusztus 19-én lép pályára, amikor a Bournemouth látogat az Anfieldre, vagyis Szoboszlaiék Kerkez Milosékkal csapnak össze.

Kapcsolódó
Kerkez lenyűgözte a Bournemouth-drukkereket az első PL-meccsén
Így kell bemutatkozni egy új csapatban és új bajnokságban!
Olvasói sztorik