Nemzetközi foci

„Új Szalai érkezett a városba” – Szalai Ádám segítségével jelentette be Szalai Attilát a Hoffenheim

tsg-hoffenheim.de
tsg-hoffenheim.de

A Hoffenheim labdarúgócsapata bejelentette, hogy szerződtette Szalai Attilát a Fenerbahcétól.

A magyar válogatott védő már korábban elköszönt a török csapatától és Fabrizio Romano olasz újságíró vasárnap közölte, hogy a Hoffenheim lesz a következő csapata. A nagy bejelentésre hétfőn került sor, méghozzá a 2014 és 2019 között a német együttest erősítő Szalai Ádám segítségével.

Sziasztok! Kellene nekem egy Szalai-mez, amilyen gyorsan csak lehet

– mondta Szalai Ádám, a Hoffenheim Twitter-oldalára feltöltött rövid videóban.

El is kezdi a szertáros összeállítani a korábban 28-assal ismert trikót, amikor azonban rászól Szalai Attila, mondván, új Szalai érkezett a városba. Ezzel a Bundesligában szereplő csapat be is jelentette, hogy 2027-ig kötött szerződést a hátvéddel.

A klub honlapja szerint egy nagyszerű fickóval és egy remek védővel bővült a keret. Az nem derült ki a bejelentésből, hogy mennyibe került Szalai megvétele, de a Transfermarkt szerint kicsit több mint 12 millió eurót fizetett érte a Hoffenheim.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik