Élő Magyar foci

3-0-val ejtette ki a Fradit feröeri ellenfele a Bajnokok Ligájából

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A Ferencváros hazai pályán 3-0-ra kikapott a KÍ Klaksvíktól, így meglepetésre kiesett a Bajnokok Ligája selejtezőinek első fordulójában.

A zöld-fehérek meglehetősen gyenge játékkal rukkoltak elő a feröeri első mérkőzésen, amely végül gól nélküli döntetlennel zárult. Sztanyiszlav Csercseszov csapata azonban így is toronymagas esélyese volt a párharcnak, ezért az FTC vezetőedzője három helyen is változtatott a kezdőjén. A védelemből Cissé, a középpályáról Esiti, míg a támadók közül Marquinhos került kispadra, a helyüket Knoester, Gojak és Abu Fani vette át.

Nem indult jól a mérkőzés, ugyanis öt perc után egy szögletet követő helyzet végén Civic buktatta ellenfelét a tizenhatoson belül, így tizenegyeshez jutott a feröeri csapat. Ez érezhetően megfogta a hazaiakat, kicsit idegesebbek lettek, elkezdtek bizonytalanul nyúlni a labdához.

Szajki Bálint / 24.hu

Egészen a 32. percig nem tűnt úgy, hogy nagy baj lehet, ám ekkor Traoré a jobb szélen húzott meg egy kockázatos cselt, ami nem jött be. Jönsen bátran megindulhatott a tizenhatos felé, az alapvonalról visszagurított labdáját eltörte Pavlovic, de pont így lett jó az érkező Frederiksbergbergnek. Knoester hiába csúszott, Dibusz hiába kapott a labda után, egy lépésről nem szúrta el a vendégek támadója.

Innentől már érezhetően rohanni kezdett a Fradi, de egy Civic-fejest leszámítva semmilyen veszélyt nem jelentettek a lassú, körülményesen felépített támadások. Még a félidő vége előtt jött az újabb pofon, Luc Kassi kapott a félpályánál egy labdát és úgy döntött, meglepi a Fradi csapatkapitányát. Ez sikerült is, Dibusz túlfutott a gyenge gurításon és hiába vetődött az ellenkező irányba, csak belekapott a labdába.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

M4 Sport (@m4sportofficial) által megosztott bejegyzés

Ezzel a potyával már félidőben 3-0-ra vezetett a KÍ Klaksvík úgy, hogy a Ferencváros a kaput sem találta el ez idő alatt.

Szünetben kettőt is cserélt Csercseszov, majd a tíz perc után újabb két  friss játékost küldött be, de a Fradi képtelen volt úgy gyorsítani a támadásain, hogy ne veszítse el a koncentrációját. A feröeriek persze lassították a meccset és az időt is húzták, egyre jobban elvesztette a türelmét a Ferencváros, de a kreativitás, a lendület is hiányzott a játékából.

Szajki Bálint / 24.hu

A hajrában Dibusz Dénes még két nagyot védett, Varga Barnabás lövését és Knoester fejesét is hárította Johansson, így a vége egy rendkívüli pofon a Ferencvárosnak. Kiesésével az Európa Ligától is búcsúzott, az Európai Konferencia Liga második selejtezős körében folytatja a nemzetközi szereplést.

Bajnokok Ligája, selejtező, 1. forduló, visszavágó

Ferencvárosi TC–Klaksvík (feröeri) 0-3 (0-3)
Groupama Aréna, Budapest
Játékvezető: Smajc (szlovén)
Ferencváros: Dibusz – Botka, S. Mmaee, Knoester, Civic (Marquinhos – 74.) – Baráth (Romdhane – 46.), Gojak (Makreckis – 46.) – Abu Fani, Zachariassen (Lisztes – 58.), A. Traoré (Owusu – 58.) – Varga B.
: Johansson – B. Petersen, Faero, Forren – Danielsen, Andreasen, Pavlovic (Hansson – 46.), Jönsen (Da Silva – 73.) – Frederiksberg (Mikkelsen – 56.), Kassi (Gussias – 73.), Kronberg (Ahmed – 93.)
gól: Frederiksberg (9., 32.), Kassi (45+5.)
sárga lap: Botka (79.), Mmaee (86.), Abu Fani (88.)

Feröeri csapat ejtette ki a Fradit a BL-ből

A Groupama Arénában 3-0-ra nyert a KÍ Klaksvík és ezzel kiejtette a Ferencváros a Bajnokok Ligájából. A hatodik percben Civic hozott össze egy büntetőt, amely után rohannia kellett az eredmény után a Fradinak. A félidő derekán Traoré elveszített egy labdát a jobb szélen, amelyből újabb gólt lőtt a KÍ, majd a félidő előtt a félpályáról kapott potyagólt Dibusz Dénes. Térfélcsere után erőlködött az FTC, de raális esélye még gólt lőni se nagyon volt, így megdöbbentő módon, egészen megalázó vereséget szenvedve esett ki az első fordulóban.

Semmi sem megy be!

Lisztes passzát Varga Barnabás cirka hat méterről a hosszú alsóba akarta lőni, de Johansson jól helyezkedett és lábbal védett. Egy percre rá Knoester fejesével feküdt a gyepre.

Két Dibusz-védés is a hajrábban!

Knoester nem hitt benne, hogy ellenfele elér egy labdát, mégis így történt, de a lövést szépen védte Dibusz Dénes. Pár perccel később Gussias próbálkozott újra éles szögből, miután úgy mentek át a feröeriek a zöld-fehérek védelmén, mint kés a vajon…

Újabb cserék mindkét csapatban

Gussias és Da Silva is a pályán a vendégeknél, miközben Csercseszov az utolsó cseréjét is elhasználja, hogy Civic helyére Marquinhos álljon be. Ezután Lisztes tekerését fogta Johansson. Az idő rohamosan fogy, a Fradi nagyon statikus.

Ben Romdhane találta el elsőként a magyar kaput

Egy ide-oda pattogó labdát fejelt Abu Fani középre, amit Ben Romdhane középre fejelt. Talán kapura szánta, talán az érkező Owusunak volt egy picit túl hosszú, de tény, hogy Johanssonnak kellett megfognia. Mivel Mmaee fejese is csak véletlenül pattogott a kapu iránya korábban, ez az első hivatalosan kaput találó lehetőség. Beszédes statisztika…

Szerencséje sincs a Fradinak

Bal oldali szöglet után Samy Mmaee fejéről ment a labda a kapu irányába, de még pont a gólvonalon rá tudott feküdni Johansson. Itt már tényleg csak egy kis mázli kellett volna.

Húha, Lisztes eléggé meggondolatlan volt

A saját tizenhatosán akart menteni, Danielsen mellkasa környékén találta el az ellenfelét. Nem volt nagy rúgás, de könnyen újabb büntetőt érhetett volna a KÍ-nek. Végül megúszta az esetet és egy perccel később már az ellenfél térfelén kavargatott. Owusuval lendületesen álltak be, de egyelőre nem tudták meglepni a feröeri védőket.

Kettős csere a Ferencvárosnál

Traoré és Zachariassen helyett Lisztes és Owusu folytatja, továbbra sem változott a hazai csapat taktikai hadrendje. Lisztes balra, Owusu jobbra állt be.

A Fradi erőlködik, a KÍ cserél

Látszik, hogy igyekeznek a hazaiak, de sok a hiba, kapkodnak a játékosok. Ez persze a vendégeknek segít, akik frissítenek, a kétgólos Frederiksberg helyére Mikkelsen állt be.

Újabb Knoester-hiba!

Kassi csente el a labdát, miután a holland védő elnézett egy indítás. Ezután Knoester sprintelt vissza, de hiába ért vissza a tizenhatoson belülre, elszállt Kassi lövőcselére. A valódi lövés azonban Dibusz feje fölé ment és bár erő jutott bele bőven, ez nem okozott gondot a Fradi kapusának.

Jöttek is a cserék a Fradiba

Romdhane és Makreckis állt be Baráth és Gojak helyére, vagyis két középpályás cserélt két középpályást. A túloldalon a megsérült Pavlovic helyén Hallur Hansson folytatja a túloldalon.

Néha a számok a legbeszédesebbek

A Fradi 65 százalékban birtokolta a labdát, de 7 gólszerzési kísérletéből egy sem találta el a kaput. Ezzel szemben a KÍ öt helyzetéből négy kaput talált, háromból pedig gól is lett. A vendégek több mint 2 xG-t hoztak össze, a Ferencvárosnál 0,2 ugyanez a statisztika. Elképesztően indiszponáltak a zöld-fehérek, valószínűleg 2-3 csere is lesz félidőben.

Óriási füttyszó közepette vonulnak pihenőre a csapatok

A Ferencváros nem találta el az ellenfél kapuját, miközben kapott két elkerülhető gólt és a KÍ rúgott még egy tizenegyest is. Egészen döbbenetesen rosszul játszott a Fradi az első félidőben, támadásait lassan és pontatlanul építette, védekezésben óriási lyukakat hagyott a csapatrészek között. A feröeri csapat jogosan vezet, Csercseszovnak pedig maradt 45 perce megmenteni a BL-szereplést.

Jó ég, mekkora potya!

Kassi a jobb oldalon kapott egy labdát, miután a ferencvárosi támadás nyomását simán állták a vendégek. Kassi egy elég vacak lapos lövéssel próbálta meglepni Dibuszt, aki túl is futott a labdán, a mozgásával ellentétes irányba vetődve ért labdába, ám az így is becsorgott a jobb alsóba. Döbbenetes potyagól, szétesett a Fradi!

Tud-e reagálni a Ferencváros?

Zachariassen már a második középkezdéskor próbálta tüzelni a társait, Abu Fani pedig távoli lövéssel próbálkozott. Azt nem lehet mondani, hogy a hazaiak ne próbálnának meg váltani, de Csercseszovnak lesz dolga a félidőben, hogy veszélyesebbé tegye csapatát.

Teljes rövidzárlat után újabb gólt lőttek a feröeriek!

Traoré a jobb szélen húzott meg egy kockázatos cselt, ami nem jött be, így Jönsen bátran megindulhatott a tizenhatos felé. A visszagurított labdáját eltörte Pavlovic, de pont így lett jó az érkező Frederiksbergbergnek. Knoester hiába csúszott, Dibusz hiába kapott a labda után, egy lépésről nem szúrta el a vendégek támadója. 2-0-ra vezet a KÍ Klaksvík, hidegzuhany a javából!

Eddig bírta idegekkel a közönség

Eddig se sziporkázott a hangulat, de egy előre vágott labdát Knoester senkitől sem zavartatva bikázta ki a pályáról. Azonnal érkezett is a kurva gyengézés a nézőtérről.

Egyelőre profin őrölik a ferencvárosi idegeket a feröeriek

Nem csak a vezetés komoly fegyvertény a KÍ számára, hanem az is, mennyire profin lezárják a területeket. A Ferencváros nem vezeti elég gyorsan a támadásait, miközben a vendégek elképesztően fegyelmezettek, ráadásul az előre ívelt labdáik is rendre emberhez mennek, Kassi egy jobb levétellel akár ígéretes helyzetből lőhetett volna. Emellett folyamatosan húzza az időt a KÍ és tovább lassítja az egész mérkőzést. A Fradinak nagyon komoly ritmusváltásra lenne szüksége a sikerhez.

Húsz perc után az első hazai helyzet

Több ígéretesnek tűnő bal oldalon vezetett akció is pocsék beadással zárult, a túloldalról viszont Botka jól emelt középre. Civic lendületből érkezett és bár épphogy kapu fölé fejelt, legalább veszélyt jelentett a próbálkozása.

Traoré eddig a legaktívabb hazai oldalról

Többször is mutatta magát a Fradi támadója, de eddig csak egy indítást kapott, ami végül Johansson kezei közt végezte. A mali játékos mutatta is társainak, hogy jöhet még hasonló és próbálják meg gyorsan megjátszani őt. Való igaz, a ferencvárosi támadások rendkívül lassan épülgetnek, a behátráló KÍ-védelemnek nem okozott eddig gondot, hogy lezárja a passzsávokat.

Olvasói sztorik