Élő Magyar foci

A Ferencváros nem tudott gólt lőni Feröeren

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A Ferencváros gól nélkül döntetlent játszott a feröeri KÍ Klaksvík otthonában a Bajnokok Ligája selejtezőinek első fordulójában.

A magyar bajnok már vasárnap elutazott a skandináv országba, hogy mindenképp időben érkezzen meg a találkozóra, de az aggodalom hiábavaló volt, probléma nélkül megérkezett a Fradi, amelyben két játékos is debütált, a védelemben Ibrahim Cissé, valamint középcsatárként Varga Barnabás. Utóbbi rögtön két helyzettel nyitott, de előbb Johansson védett nagyot, majd picit kapu mellé bólintott a magyar válogatott csatára.

Apránként följebb jött a feröeri csapat, helyenként látványos támadásépítésekkel operált, de az igazi veszélyeket a szögletek és hatalmas bedobások okozták. Két nagy helyzetet is hoztak a skandinávok szögletei, a második után ráadásul Dibusznak is a bal fölső sarokból kellett kipaskolnia a labdát. A legnagyobb veszélyt egy bedobás hozta, amit megcsúsztatott Andreasen, majd Forren a felső lécre fejelt. A Fradinak egy lesgól jött össze, Zachariassen egy méterrel előrébb indult a gólpassza előtt, Traoré így hiába fejelt a kapuba.

Térfélcsere után megint a Ferencváros igyekezett irányítani, de néhány veszélytelen távoli lövésen túl csak két lehetősége akadt. Egyszer Marquinhos, egyszer pedig a csereként beálló Lisztes cselezett bal szélről befelé, de a lövésük egyaránt elakadt a blokkban, míg a túloldalon a pontrúgások után egy nagy helyzetet kialakított a KÍ a hajrában, ám Danielsen lövését Civic kifejelte.

Klaksvík-Ferencváros statisztika

A vége így igazságos döntetlen lett, vagyis a Groupama Arénában kell eldönteni, ki jusson tovább.

Bajnokok Ligája, selejtező, 1. forduló

Klaksvík (feröeri)–Ferencvárosi TC 0-0
Við Djúpumýrar, Klaksvík.
Játékvezető: Fischer (észt)
: Johansson – B. Petersen, Vatnsdal, Forren – Jönsen, Andreasen, Pavlovic (Danielsen – 56.), Da Silva – Frederiksberg, Kassi (Gussias – 88.), Kronberg (Mikkelsen – 78.)
Ferencváros: Dibusz – Botka, S. Mmaee, Cissé, Civic – Baráth, Esiti (Sigér – 73.) – Marquinhos (Owusu – 67.), Zachariassen (Makreckis – 92.), A. Traoré (Lisztes – 67.) – Varga B.
gól: –
sárga lap: Da Silva (29.), Forren (81.) ill. Zachariassen (36.), Baráth (65.), Makreckis (95.)

Nem született gól Klaksvíkban

A második félidőben kevés helyzetet láthattunk, a Fradi próbálkozásai rendre elakadtak a blokkoló védőkben, míg a Klaksvík pontrúgásai sem hoztak sikert. Igazságos döntetlen született.

Óriási mentés Civictől!

Mikkelsen és Andreasen bontotta meg a Fradi jobb oldalán a védelmet, előbbi szépen lekészítette a labdát az érkező Danielsennek, ainek a lövése Civic fejében akadt el. hatalmas lehetőség volt!

Először veszélyeztetett a második félidőben a Fradi!

Botka ment előre a jobb oldalon, éles szögből keresztbe lőtte a labdát a kapu előtt, Varga Barnabás pegid becsúszva érkezett. Egy feröeri láb még beleért, ezért nem jutott el a labda a magyar válogatott csatárig, de ez nagyon veszélyes volt!

Sigér Dávid is érkezett

Esitit váltotta. Egyre fogy az idő, gyűrik egymást a csapatok, de helyzetek sincsenek, csak egy-egy pontrúgás.

Csercseszov belenyúlt

Marquinhos és Traoré sétált le a pályáról, a helyükre Lisztes Krisztán és Owusu állt be. Két támadó helyett két támadó tehát.

Egy kicsit keményedett a meccs

Akadt néhány keményebb összecsapás, de durvának így sem nevezhető a meccs. Egy szöglet után Varga és Baráth is nagyot küzdött a labdáért, végül azonban utóbbi rossz ütemű becsúszás miatt besárgult. Korábban Ryan Mmaee sem szerzett sok feröeri barátot egy szerelés miatt, de azt le sem fújta az észt spori.

Nyom a Ferencváros

Egyelőre ennyi elmondható, főleg a pálya bal oldalán aktívak a vendégek, de nagyon nehéz megbontani ezt a fegyelmezett feröeri csapatot. Zachariassennek volt egy szép lefordulása, de végül Marquinhos lövését blokkolták a hazaiak, azon kívül nem talált rést a pajzson a Fradi.

Kiegyenlített a félidő

A Ferencváros 53 százalékban birtokolta a labdát, ráadásul mindkét csapat ötször-ötször próbálkozott gólszerzéssel. Az FTC háromszor is kaput talált, a KÍ Klaksvík pedig egyszer a lécet találta el, egyszer pedig Dibuszt tornáztatta meg. Egyelőre nehéz kitalálni, mi lesz a vége, de eddig egyenlő felek küzdelme a párharc.

Nincs gól 45 perc alatt

Varga Barnabás két lehetősége után apránként egyre nagyobb gondot okozott a Klaksvík, a szünet előtt pár perccel a felső lécet is eltalálta egy Forren-fejes. Ennél sokkal több kéne a Fraditól a győzelemhez, főleg támadásban.

Kapufa!

Itt már Dibusz is verve volt, Frekdriksberg sokadik hatalmas bedobását csúsztatta meg Andreasen, az őrült nagy lendülettel érkező Forren pedig a keresztlécre fejelte a labdát. A meccs eddigi legnagyobb helyzete!

Botka Endrét kell ápolni

Nem bántotta őt senki, a magyar védő egyszerűen elcsúszott a műfüvön, de rögtön a combjához kapott. Rövid ápolás után azonban visszaállhatott.

Lesgólja már van a Ferencvárosnak

Zachariassen volt nagyjából egy méterrel a védelem vonala mögött. A beadásából hiába fejelt gólt Traoré, azonnal jelezte a bíró, hogy les miatt érvénytelen a találat.

Az utóbbi tíz perc nem a Fradiról szólt

Apránként jött egyre előrébb a Klaksvík, egészen szépen vezetett néhány támadást is, nem csa előre lövöldözik a labdákat. Egy hatalmas bedobásból majdnem gondba is került a Fradi, végül azonban a tömegen nem jutott át a labda.

Itt az intő jel a Fradinak!

Kicsit kijött a sündisznóállásból a KÍ, aminek két szöglet lett az eredménye. Az első a rövidre jött, nem talált kaput, majd a második a hosszún érkező játékost találta meg, ez már veszélyes volt. Nem sokkal később Dibusz hatalmasat védett és egy harmadik szögletből is veszélyeztetett a Klaksvík, Pavlovic fejese épphogy fölé ment.

Egyelőre nincs meglepetés

A feröeri csapat mélyen visszaállva védekezik, így a Ferencvárosnál van a labda. Ez azzal is jár, hogy nehezen talál bejátszható területet a Fradi, hiába keresi a fogást a hazaiak védelmén. Azon a korai két Varga-helyzeten kívül nem volt nagy izgalom.

Máris egy hatalmas helyzet!

Johansson védett hatalmasat, miután Civic középre ívelt labdájába bele tudta tenni a lábfejét Varga Barnabás. Nem ment eléggé a kapufa mellé a labda, ezért bele tudott kapni a KÍ kapusa. Fél perccel később már Traoré beadását bólintotta kapu mellé Varga.

Elkezdődött a szezon!

A hazai csapat indította útjára a labdát és egyből egy nagy felíveléssel próbálkozott. Ezt visszafejelte Baráth Péter, így nem okozott gondot.

A feröeri bajnok idén még nem kapott ki

Fölényesen vezeti a bajnokságát a KÍ Klaksvík, mind a tizenhat bajnokiját megnyerte. A feröeri bajnokság tavasztól őszig tart, úgyhogy jó formában vannak a skandinávok.

Ez történt eddig a BL-selejtezőkön

A bosnyák Zrinskij 1-0-ra legyőzte az örmény Urartut, ahogyan az azeri Qarabag is csak egy góllal volt jobb a gibraltári Lincoln ellen, ott 2-1 lett a végeredmény. Nem születtett viszont gól a Zalgiris-Struga meccsen, reméljük, Klaksvíkban azért eseménydús lesz a meccs.

Ez lenne a feröeriek esélye?

A KÍ Klaksvík norvég vezetőedzője, Magne Hoseth arról beszélt, hogy a pontrúgásaikkal tudják majd megszorongatni a Fradit.

A rögzített szituációk kivédekezésében nem olyan jók, ezek is jó lehetőségeket teremthetnek számunkra

– mondta Hoseth.

Kapcsolódó
A feröeriek már tudják, mi a Fradi gyenge pontja
A hazaiak edzője tisztában van azzal, hogy a nagy különbség a két csapat között, de bízik abban, hogy lesznek lehetőségeik.

Ryan Mmaee ügye még mindig kissé kusza

Bekerült az FTC BL-selejtezőre nevezett keretébe Ryan Mmaee, pedig nyáron arról lehetett hallani, hogy eladná a csatárt a Fradi. Az Üllői út 129. nevű szurkolói oldal viszont kiszúrta, hogy bekerült a keretbe az egyik újonc, Tosin Kehindét kiszorítva. Feröer-szigetekre azonban nem repült már el, a Ferencváros bejegyzése szerint kispadon sincs ma este.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik