Nemzetközi foci

„Óriási hiba volt” – Szoboszlaiék megszerzése ellenére sem mindenki elégedett a Liverpool nyarával

ANP via Getty Images
ANP via Getty Images

Két csúcsigazolást is bejelentett már a Liverpool a nyáron, ugyanis a Brightontól leigazolt Alexis Mac Allister után az RB Leipzig magyar válogatott játékosát, Szoboszlai Dominiket is megszerezte Jürgen Klopp csapata, amely így komolyan átszabja a középpályáját a következő szezonra.

Míg további erősítések várhatóak még a nyáron, akadtak már távozók is, Naby Keita, James Milner és Roberto Firmino is szabadon igazolhatóként hagyta el a Poolt. Különösen utóbbi érintette érzékenyen a szurkolókat, a brazil csatár ugyanis még csak 31 éves, és az elmúlt években rendkívül fontos szerepet töltött be a csapaton belül.

Óriási hiba volt őt elengedni, mert, ha egészséges, még mindig jobb, mint Gakpo, Darwin és a többiek. De, sok sikert a legendának

kommentálta például a brazil távozását a Liverpool korábbi játékosa, Jose Enrique.

A hírek szerint a Liverpool megtartotta volna Firminót, akit a Real Madrid is kinézett magának, a csatár azonban végül a szaúdi bajnokságban szereplő al-Ahli ajánlatát fogadta el.

Kapcsolódó
„A ragasztó, akivel minden összeállt” – egy emberként zokog Liverpool a brazil távozása miatt
Nyolc szezont követően távozik Liverpoolból Roberto Firmino. A brazil támadó az a fajta labdarúgó, aki önmagában is elegendő ahhoz, hogy kimenjen valaki élőben látni, mit varázsol. A liverpooli őrült rohanás ugyan már sok lett neki, de még mindig elképesztő dolgokra képes a pályán.
Olvasói sztorik