Nemzetközi foci

Cristiano Ronaldóék orra elől csaklizna el játékost a Barca

Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images
Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images

A Barcelona a nyári átigazolási időszakban már leigazolt egy olyan játékost, akit a szaúdi ligába csábítottak mesés fizetésért. Sőt, a The Athletic cikke szerint Ilkay Gündogannak nemcsak az Öböl menti országban, hanem eddigi csapatánál, a Manchester Citynél is magasabb fizetést ajánlottak, mint Barcelonában, de a német középpályás egyfelől új kihívásra vágyott, másik oldalról a Barca hosszabb szerződést kínált neki (egy évvel), mint a City.

A Barcelona másik kiszemeltje az Interrel nemrég épp a City ellen Bajnokok Ligája-döntőt játszó Marcelo Brozovic, akit szintén vinnének a szaúdiak. Olasz lapértesülések szerint három évre, összesen nettó 60 millió eurós fizetést ajánlott neki Cristiano Ronaldo klubja, az al-Nasszr, amely 22 millió eurót fizetne a játékjogáért a milánói klubnak, amire az olaszok már rá is bólintottak.

Brozovic egyelőre még nem okézta le a transzfert.

Barcelonában abban bíznak, hogy Gündogan szintén pár napos gondolkodási időt kért, mielőtt nemet mondott volna a szaúdi ajánlatra és fogadta el a katalán szerződést. Persze megvan a B terv is Dani Parejo vagy Oriol Romeu személyében, de a Barcánál egyelőre Brozovicban gondolkodnak.

Marcelo Brozovic eleinte kölcsönben érkezett a Dinamo Zagrebtől, majd végleg az Interé lett, amelynek színeiben eddig 330 mérkőzést játszott. Olasz bajnok és kétszeres kupagyőztes volt eddig a csapattal, amellyel a BL-ben és az Európa Ligában is döntőig jutott.

Kapcsolódó
Szaúd-Arábia megjelenésével a topfoci végérvényesen az Öböl menti monarchiák játékszere lett
Katar és az Egyesült Arab Emirátusok végtelen forrásai eddig is megszabták az európai focit, de a játékba most bekapcsolódott Szaúd-Arábia is.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik