Nemzetközi foci

Rejtélyes sérülése miatt került be a hírekbe Christian Eriksen

Liselotte Sabroe / Ritzau Scanpix / AFP
Liselotte Sabroe / Ritzau Scanpix / AFP

Hétfőn közönségtalálkozót tartott a dán labdarúgó-válogatott, amely során a játékosok fotózkodtak a szurkolókkal és autogramokat is osztogattak. Volt egy nagy hiányzó azonban, méghozzá Christian Eriksen, aki később az Instagramon írta meg távolmaradásának okát:

a bal szeme fölötti sérülést kellett összevarrni.

Alighanem a hétfői edzésen szedte össze a sérülést a játékos, de nem részletezte a körülményeket sem ő, sem a csapattársak, sem a válogatott stábja. A szövetségi kapitány, Kasper Hjulmand is csak annyira érintette a témát, hogy szerinte nem komoly a dolog és Eriksen bevethető lesz majd az északírek elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

Döcögősen indult a selejtezősorozat a dánok számára, ugyanis a finnek elleni hazai győzelmet egy meglepetésvereség követte: a csapat ugyan 35 perc után 2-0-ra vezetett, mégis 3-2-re kikapott Kazahsztánban. Az északíreket pénteken otthon fogadja majd Dánia, majd három nappal később Szlovéniában lép pályára a válogatott.

A 31 éves Christian Eriksen 2010-ben mutatkozott be a dán válogatottban, eddig 120 meccse van, amiken 39 gólt szerzett. Megjárta a csapattal a 2010-es és a 2018-as világbajnokságot, valamint a 2012-es és a 2021-re halasztott Európa-bajnokságot is. Az Eb-n a dánok hazai csoportmeccseket vívtak, az elsőt Finnország ellen, Eriksen a 42. percben összeesett a pályán. Mint kiderült, megállt a szíve, a pályán élesztették újra – a meccset jelentős csúszással fejezték be, a finnek 1-0-ra nyertek.

A játékos szívritmus-szabályozót kapott, amivel viszont Olaszországban nem játszhat, így távozott akkori klubjától, az Internazionalétól. 2022 januárjában a Premier League-ben szereplő Brentfordhoz igazolt, majd fél évvel később a Manchester United közölte, hogy három évre leigazolta. A válogatottba is visszatért idő közben, így a 2022-es világbajnokságon is pályára lépett.

Olvasói sztorik