Futsal

Kispályás válogatott: tornagyőzelem

Első nemzetközi tornáját azonnal megnyerte az 5+1-es csapat, jöhet az Európa-bajnokság.

Kapcsolódó cikkek

A magyar válogatott tagjai:
Sós Márkó, Szögedi Szilárd, Berki Péter, Szép Imre, Héger Attila, Juhász Dániel (csapatkapitány), Sipos Adrián, Szőlősi Tibor, Somogyi Szabolcs, Retezi Károly. Edző: Csernai Gábor, szakmai vezető: Nagy Lajos

Lejátszotta első hivatalos nemzetközi mérkőzéseit az amatőr magyar kispályás (5+1) válogatott. A Szlovák Minifutball Szövetség által Pozsonyban megrendezett nemzetközi tornán három ország csapata vett részt, a mieink mellett a rendező Szlovákia, illetve Ausztria. A torna a szeptember 21-27. között Horvátországban rendezendő Európa-bajnokságra történő felkészülés jegyében telt.

Fontos kiemelni, hogy a magyar csapat első ízben állt össze, korábban ilyenre még nem volt példa. A nyitómérkőzésen eleinte ez érezhető is volt Szlovákia ellen, a játékosoknak még nem sikerült tökéletesen megismerniük egymás stílusát. A szlovák válogatott már az első percben megszerezte a vezetést, előnye azonban nem tartott sokáig, hamar jött a magyar egyenlítés. A leginkább az ismerkedés jegyében zajló első játékrész után aztán rendesen felpörgette a tempót a magyar válogatott, és története első hivatalos mérkőzésén 4-2-re győzött.

A második meccsen a rendkívül jó fizikai állapotban lévő osztrákokkal találkozott a magyar csapat. A forgatókönyv hasonló volt a szlovák-meccshez, hiszen itt is szinte a kezdés után rögtön vezetéshez jutott az ellenfél, amit gyors egyenlítés követett. Most azonban nem várt a második félidőig a meccs eldöntésével a magyar együttes, már a szünetig fordított, sőt 4-1-re elhúzott, végül 6-1-re, kiütéssel nyerte a mérkőzést, és vele a tornát is.

A magyar amatőr kispályás válogatott tornagyőzelme jó kiindulási alapja lehet az Európa-bajnoki szereplésnek. Az összeszokottság hiánya ugyan még érezhető a csapaton, de a szakemberek mindent elkövetnek, hogy a következő, szeptember 18-i, Románia elleni felkészülési mérkőzésen ennek nyoma se legyen. Azt követően már az Európa-bajnokságra utazik a válogatott.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik