Futsal

Ketten már páholyban vannak

A jövő héten kezdődik a negyeddöntő az NB I-ben: megyei párharc is lesz.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Ebben a bajnokságban új szisztéma szerint folytatódik a teremlabdarúgók felsőházi rájátszása. Az alapszakasz győztese, és a második helyezett (Rába ETO, Berettyóújfalu) automatikusan bejutott az elődöntőbe, míg a harmadik helyezett a hatodikkal találkozik, a negyedik pedig az ötödikkel. A párharcok az egyik csapat második sikeréig tartanak, és az alapszakaszban előrébb végző együttes kezdhet hazai környezetben, tehát övé a pályaelőny.

A Pest megyei párharcban az újonc Dunakeszi tűnik esélyesebbnek, hiszen a budaörsi Aramis meglehetősen gyenge tavaszt produkált eddig, és a klub életét számos probléma nehezíti a háttérben. A másik ágon kiegyenlítettebb csatára van kilátás, de a hazai pályán, és az utóbbi hetek remek formája a Veszprém javára szól.

Az alsóházban nincs változás a tavalyihoz képest. A Rákosmenti FC visszalépésével a megmaradt öt csapat oda-vissza alapon játszik körmérkőzést, így még – csapatonként – nyolc találkozó van hátra.

Teremlabdarúgó NB I, negyeddöntő

Március 14. péntek, 19 óra: Dunakeszi Kinizsi – Aramis SE

Március 17. hétfő, 18.30: 1. FC Veszprém – MAFC-BME-Docler Akadémia

Március 24. hétfő, 18.30: Aramis SE – Dunakeszi Futsal

Március 27. csütörtök, 20 óra: MAFC-BME-Docler Akadémia – 1. FC Veszprém

Olvasói sztorik