Nemzetközi foci bajnokok ligája

Bajnokok Ligája: a Real lemásolta a tavalyi párharcot, a Milan ismét elkapta a Serie A listavezetőjét

OSCAR DEL POZO / AFP
OSCAR DEL POZO / AFP

Hazai győzelmek a BL-negyeddöntők első felvonásán: a Real két-, a Milan egygólos előnnyel utazhat a londoni, illetve nápolyi visszavágóra.

3-0-ra nyerünk, mondta nagyon magabiztosan Todd Boehly, a Chelsea elnöke szerda délután, pedig a negyeddöntőbeli ellenfél nem az Oxford United volt, hanem a BL címvédője, a Real Madrid. Márpedig a Realról nem lehettek jó emlékei a londoniaknak, mivel tavaly egy emlékezetes párharcban a spanyolok úgy mentek tovább, hogy idegenben 3-1-re nyertek, hogy aztán a Bernabéuban negyedórával a rendes játékidő vége előtt kiesésre álljanak, majd végül a hosszabbításban Benzema továbbfejelje őket.

A menesztett Graham Potter helyére kinevezett Frank Lampard érthető módon a biztonságra szavazott a mostani meccs előtt, és 3-5-2-ben pakolta fel a csapatát, amely Joao Félix révén kidolgozta, majd kihagyta a meccs első helyzetét, igaz, ehhez Courtois védése is kellett. A Real a szokásos agilitásával ügyködő Vínicius Jr., Benzema duóban bízhatott leginkább, és a brazil, francia páros benne is volt a vezetőgólban: Carvajal eredetileg Viníciust kereste, akinek a kísérletét Kepa védte ugyan, de az üresen tátongó kapuba Benzema talán legkönnyebb BL-találatát passzolta be.

Szinte egyből egyenlíthetett volna a Chelsea, de Sterling hiába szúrta kapura a labdát hat méterről, Courtois bravúrral odaért. A másik oldalon Vinícius járt közel a gólhoz, de fifikás emelése után honfitársa, Thiago Silva mentése révén maradt az 1-0-s állás. Lendületben maradt a Real, hajtott a második gólért, de az első félidőben nem sikerült mégegyszer beköszönnie, pedig nyolcszor is eltalálta a londoniak kapuját.

A második félidő elején Joao Félix és Courtois lekopírozta az első félidei jelenetet, a portugál támadó lőtt, Courtois viszont ezt is fogta. Modric lövését a madridi drukkerek már bent láthatták, de pár centi hiányzott, majd az 59. percben bajba került a Chelsea, mert a kilépő Rodrygót a 16-os előtt lerántó Chilwell piros lapot kapott.

Tíz emberrel sokáig jól tartotta magát a Chelsea, de a csereként beállt Asensio bebiztosította a Real sikerét, amely ezzel kétgólos előnnyel utazhat a visszavágóra.

Tíz nap alatt a második Milan-siker a Napoli ellen

Érdekes sormintát hozott össze a Milan és a Napoli, a két csapat legutóbbi hat bajnokiját ugyanis mindig a vendégcsapat nyerte (Milánóban 0-1, 0-1 és 1-2, Nápolyban 1-3, 0-1, illetve 0-4).

A bajnokságot hatalmas fölénnyel vezető Napoli leggólerősebb játékosa, a nigériai Osimhen nélkül kezdte története első BL-negyeddöntőjét, ennek ellenére a vendégek az első negyedórában egykapuztak. Krunic suta mentése után Kvarachelia lövését Calabria a gólvonalról vágta ki, majd Maignan tolt fölé egy Anguissa-, valamint egy Zielinski-bombát, a kettő között pedig Di Lorenzo rontott el egy ígéretes fejest.

A Milan a 25. percben adta az első életjelet, de az egyből góllal kecsegtetett: Leao sprintelt végig a kezdőkörtől a Napoli kapujáig, de egy arasznyival végül a bal alsó mellé lőtt, majd dühét szegény szögletzászlón, illetve egész pontosan az azt tartó rúdon töltötte ki.

A 40. percben már semmi nem hiányzott a Milan góljához: Brahim Diaz mesterien húzott el két nápolyi között, majd jobbra tette ki a labdát Leaónak, aki megtalálta a bal oldalon zárkózó Bennacert, az algériai középpályás lövése pedig úgy akadt be a rövidbe, hogy Meret lábbal még beleért.

A gól felhozta a Milant, amely akár kettővel is vezethetett volna a szünetben, de Kjaer bivalyerős fejese a lécen csattant.

A második felvonás az elsőhöz hasonlóan nápolyi lehetőségekkel indult, Elmas ravasz fejese behullott volna, de Maignan a lécre simogatta, majd Di Lorenzo lökete pattant mellé Kjaert érintve.

Az első félidei rohanáshoz képest kicsit visszavettek a csapatok, és a meccs akkor pörgött fel ismét, amikor Anguissa a második sárgájával kiszállt.

A Milan feljebbb jött, nyomott is pár percig, nagy helyzete mégis a Napolinak volt, Di Lorenzo próbálkozásánál azonban Maignan elképesztően nagyot védett.

A vége így maradt 1-0, úgyhogy igazán forró hangulatú visszavágó várható a Maradona-stadionban.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések:

Real Madrid (spanyol) – Chelsea (angol) 2-0 (1-0)
gól: Benzema (21.), Asensio (74.)
kiállítva: Chilwell (59., Chelsea)

 

AC Milan (olasz) – Napoli (olasz) 1-0 (1-0)
gól: Bennacer (40.)
kiállítva: Zambo Anguissa (75., Napoli)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik