Nemzetközi foci

„Senki sem választja azt, hogy illegális bevándorló legyen” – a futball segít a menekülteknek otthon érezni magukat

IAN KINGTON / AFP
IAN KINGTON / AFP
Az Everton bosnyák válogatott kapusa, Asmir Begovic köszönetet mondott Gary Linekernek, aki alaposan felkavarta az állóvizet, amikor keményen beleállt a brit kormány migrációs politikájába és új törvénytervezetébe. Az elmúlt harminc évben a Premier League-ben és a Championshipben is megfordult néhány olyan bevándorló futballista, aki fiatalkorúként, vagy éppen a kísérő nélküli gyermekként érkezett az Egyesült Királyságba.

Hetek óta izgalomban tartja az Egyesült Királyságot és Európát a britek új migrációs törvényjavaslata, amely például azonnal visszafordítaná a La Manche-csatornát csónakkal átszelőket. A javaslat már átment az alsóházon, és amint a Lordok Háza is elfogadja, törvénybe foglalják.

Rishi Sunak miniszterelnök – aki egyébként Kelet-Afrikából bevándorolt, brit állampolgársággal rendelkező pandzsábi származású szülők gyermeke – és Suella Braverman belügyminiszter szerint valahogyan ki kell jelölni az Egyesült Királyságba érkezők emberek számának felső határát.

Miközben az ENSZ szerint a kormány megsérti a menekültügyi egyezményt (még Braverman is elismerte, hogy a jogszabály bizonyos részei sérthetik a megállapodást), több ismert ember is kritizálta a lépéseket. Sportszempontból a legérdekesebb tiltakozó a konzervatív kormány terveit erőteljsen bíráló Gary Lineker volt.

A 80-szoros válogatott csatár kegyetlen politikának bélyegezte a tervezett eljárást, és a harmincas évek Németországához hasonlította a rendszert, amellyel szerinte a legkiszolgáltatottabb embereket célozzák meg.

A BBC felfüggesztette a közszolgálati csatorna szakértőjét, ám ennek nyomán Lineker műsorvezető-társai, Alan Shearer és Ian Wright azonnal visszaléptek, később a BBC rádiós sportriporterei is csatlakoztak a bojkotthoz, továbbá a Premier League klubjai is kilátásba helyezték, hogy nem nyilatkoznak a médiumnak. A csatorna vezetése meghátrált, és visszahelyezte szakértői állásába Linekert.

Martin Pope / Getty Images Tüntetők egy transzparens mögött állnak, amelyen az áll, hogy nincs üres hely, Nagy-Britannia megtelt.

Begovic köszönetet mondott

A The Athletic érdekes felütéssel vezette fel a témában készített riportját: a Real Madrid-Liverpool Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján a hazaiak középpályáján éppen két egykori menekült, Luka Modric és Eduardo Camavinga játszott együtt, kiválóan.

Az elmúlt 30 évben a Premier League-ben és a Championshipben is megfordult pár hasonló származású futballista, a profi labdarúgás egyik olyan piac, amely képes kiaknázni a menekültek tehetségét.

Így lett ismert kapus Asmir Begovic, aki 1991-ben, négyévesen menekült el Trebinjéből a boszniai háború elől, előbb Németországban, majd Kanadában élt a családjával, és csak 2004-ben érkezett meg Angliába, ahol a Portsmouth csapatánál megfelelt próbajátékon.

A 63-szoros bosnyák válogatott kapus a Twitteren mondott köszönetet Linekernek, amiért beszélt azok helyett is, akik nem hallathatták a hangjukat.

A futballközösség szolidaritása gyönyörű dolog

– írta.

Paul Gilham / Getty Images

Kellett a második esély

„Senki sem választja azt a helyzetet, hogy illegális bevándorló legyen. Senki sem dönt úgy, hogy az élete kockáztatásával ilyen módon akar bejutni egy másik országba. És ha valaki migránsként érkezik, néha a visszatérés egyáltalán nem is lehetséges” – nyilatkozta Saido Berahino, a ciprusi AEL Limassol 29 éves csatára.

Ő tízévesen, menekültként érkezett Angliába a közép-afrikai Burundiból, a világ egyik legszegényebb országából. Édesapját 1997-ben ölték meg a helyi polgárháborúban, ezért egyedül utazott Angliába, hogy édesanyjához, bátyjához és nővéreihez csatlakozhasson, akik akkor már menedékjogot kaptak a Birmingham melletti Newtownban. Megérkezéskor azonban nem találta a családját, ezért egy nevelőotthonba került. Miután sikerült felkutatni az édesanyját, Lilianét, DNS-vizsgálattal bizonyították be a rokonságukat.

A kezdetben csak franciául beszélő, és szülőhazájában csak az utcán futballozó Berahino a sport iránti szeretének köszönhetően tudott gyorsan beilleszkedni az angol társadalomba. 2004-től a West Bromwich Albion játékosa volt, amelynek színeiben 105 mérkőzést játszott a Premier League-ben, majd még két szezont lehúzott az élvonalban a Stoke City játékosaként is.

Az angol utánpótlás-válogatottban végigjárta a szamárlétrát, az U21-eseknél Gareth Southgate is számított rá, 2014-ben pedig Roy Hodgson behívta a felnőtt válogatottba is, ott azonban egyszer sem léphetett pályára. Végül 2015-ben elfogadta a burundiak meghívását és eddig 16 meccsen szerepelt a nemzeti csapatban.

„A legtöbb sportolónak nem szabad kimondania, amit gondol. De nagyon nehéz megtartani a véleményed. Ha valaki nem elégedett a társadalommal, akkor képesnek kell lennie arra, hogy kifejezze, mit érez.

Az emberek azt hiszik, más az életünk, mert több pénzt keresünk. De ne feledje senki, néhányan közülünk is mélyről kezdték

– nyilatkozta.

A burundi polgárháborúban a becslések szerint 300 ezer embert gyilkoltak meg. Berahino büszke a származására és arra, hogy egyike annak a több millió gyereknek, akinek keresztül kellett menniük a menekülés és az új hazája megtalálásának szörnyűségein.

„Képzeljék el, ha sohasem kaptam volna meg a második esélyt. Hol tartanék most?” – tette fel a költői kérdést.

Ian Kington / AFP Saido Berahino

Jövőkép nélkül?

Mivel legálisan érkezett az Egyesült Királyságba, Berahinót nem érintené az új törvény első része, amely a kishajókon érkezőket célozza meg. De mivel a törvényjavaslat második része a menedékkérők teljes számának korlátozására irányul, elválasztható lett volna a családjától.

„Mi legálisan és nem illegálisan érkeztünk, de mindig menekültek voltunk. Ez a törvény szégyen, mert a menedékkérők nem mások, mint munkások, akik tudják, min mentek keresztül. Ez egy esély arra, hogy más életet élhessen: keményen dolgozva, és gondoskodva a családról” – mondta.

Az illegális migrációról szóló törvényjavaslat kérdéseket vetett fel a kísérő nélküli gyermekek biztonságával kapcsolatban is. Suella Braverman belügyminiszter egyértelművé tette, hogy a törvényjavaslatot nem fogják alkalmazni az ilyen menedékkérő kiskorúakkal szemben. Ám ha csónakokon és kisebb hajókon érkeznek, a belügyminisztérium jelenlegi álláspontja szerint 18 éves korukban kitoloncolják őket.

„Képzeljék el, ha ilyen időkorlát hatálya alatt érkeztem volna Angliába. Nem lettem volna labdarúgó. Mindenki tudja, hogy ehhez idő és kemény munka kell. Ezeknek a gyerekeknek azt mondják majd, hogy itt maradhat, tanulhat, barátkozhat, de ha eljön az ideje, vissza kell mennie az országába? Milyen jövőképet kapnak? Valaki képes lenne így élni az életét?” – háborodott fel Berahino.

Futballisták vagy sem?

Bár a törvény még nem kapott zöld utat, máris akadnak kísérletek arra, hogy önerőből és saját hatáskörben megoldást találjanak egy-egy problémára.

A BBC szerint visszaélések történtek a tálibok elől menekülő afgán női futballisták befogadásakor. 2021 novemberében 35 nőt és családjukat – összesen 130 embert – szállítottak az Egyesült Királyságba Pakisztánból attól tartva, hogy megbüntetik őket, ha olyan sportban vesznek részt, amelyet az új rezsim nem tart méltónak az iszlámhoz.

A 130 ember a belügyminisztériumtól kapott vízumot, de a BBC átnézte a kitelepítettek listáját, és megállapította, amíg a nevek és egyéb személyazonossági adatok valódiak, a sportolók közül néhányan nem is futballisták, pláne nem válogatott labdarúgók.

A BBC számos volt afgán játékossal, edzővel és sportvezetővel beszélt, akik 13 személyt azonosítottak, akikről úgy vélték, hogy nem tagjai a felsorolt futballcsapatoknak. A portál megpróbálta feltenni kérdéseit azoknak, akikről a forrásaik azt állították, nem is futballisták, de csak hárman válaszoltak.

Mindannyian ragaszkodtak ahhoz, hogy labdarúgók, bár ketten azt mondták, sohasem vallották magukat válogatott játékosnak.

A Bridora-hadművelet

Az Independent a múlt hónapban arról számolt be, hogy a belügyminisztérium arra utasította a menekültügyi hivatalokat, kizárólag az albán követelésekkel foglalkozzanak, hogy felgyorsítsák a migránsok kitoloncolását az országból.

A szigetországban a menedékkérelmek mintegy 16 százaléka (több mint 22 ezer fő) albán állampolgároktól származik, noha az Egyesült Királyság tisztviselői azt állítják, Albánia biztonságos ország. Braverman egészen addig ment, hogy tavaly novemberben kijelentette, az egyedülálló albán férfiak valószínűleg szervezett bűnbandák tagjaiként próbálnak bejutni az országba.

Hogy a Bridora-hadművelet nevű akcióval mire jutottak a hatóságok, pontosan nem tudni. A The Athletic megszólaltatott egy ismert labdarúgót is: az 54 éves Rudi Vata volt az első albán, aki brit csapatban lépett pályára, 1993 és 1996 között több mint 50 alkalommal játszott a Celticben.

„Albánia egy gyönyörű ország, csak éppen balszerencsénk volt, hogy Európa legrosszabb diktátora, Enver Hodzsa irányított bennünket” – mesélte az egykori védő, aki a válogatott franciaországi fellépését követően 1991 márciusában kért menedékjogot.

„Március 27-én Franciaországgal játszottunk Párizsban. Eric Cantonával, Didier Deschamps-pal és Laurent Blanc-nal álltam szemben, Michel Platini volt a szövetségi kapitány. 24 órával később egy menekülttáborban ébredtem fel. Nehéz volt, de áldozatot kellett hoznom a jövőmért. Otthagytam a családomat, hogy kiérdemeljem a szabadságomat” – nyilatkozta.

Jelenleg is Skóciában él, fia, Rocco a Celticben játszik, de Írország utánpótlás-válogatottjában futballozik.

Vincent Van Doornick / Isosport / MB Media / Getty Images Rudi Vata

Felgyújtott busz mutatja a közhangulatot

Tavaly az Egyesült Királyságba 5152 menedékkérelem érkezett kísérő nélküli gyermekektől. 2016-ban ebben a számban benne volt az akkor mindössze 17 éves Fathi Ahmed is.

Ő jelenleg a Changing Lives FC csapatkapitánya, egy együttesé, amelyet David Simmons alapított 2021-ben. A csapat az essexi Harlow-ban teljes egészében menekültekből áll, a játékosok olyan országokból érkeztek, mint Szudán, Eritrea, Dél-Szudán, Ghána és Csád.

„Egy kis hajón más menekültekkel együtt jutottam el Olaszországba, a Földközi-tengeren át. Félelmetes volt” – mesélte Ahmed, aki kabát nélkül, érkezett, miközben a csempészek még a telefonját is megsemmisítették, hogy minden lehetséges bizonyítéktól megszabaduljanak, ami hozzájuk köthetné a szerencsétleneket. Olaszországból Észak-Franciaországba utazott, ahol egy teherautóba bújva átkelt a csatornán, hogy politikai menedékjogot kérjen.

Az új irányelvek értelmében az Egyesült Királyságba szabálytalan útvonalakon érkezők többet nem igényelhetik ezt a státuszt.

„Aggódom az új törvényjavaslat miatt. A kormány folyamatosan különböző politikákat fog találni a menedékkérők megállítására – de ez nem fog működni. Az emberek nem fognak megállni, még veszélyesebb utakon érkeznek majd meg” – mondta Ahmed.

Hogy a törvény okozta közhangulat miatt történt-e, nem tudni, de a Changing Lives FC csapatbuszát, amelyben körülbelül 4000 font értékű felszerelés volt, a múlt héten ellopták és felgyújtották.

A futball az, ami segít a menekülteknek otthon érezni magukat. Csapattársaim, csak a meccsnapot várják, számolják a napokat

– tette hozzá.

Kapcsolódó
Lineker–BBC 1-0, öngóllal: be kell-e fognia a száját egy műsorvezetőnek?
Gary Linekert focista-pályafutása alatt egyszer sem tiltották el, de úgy tűnt, egy tweetje miatt repül a népszerű Match of the Day című tv-műsorból. Az ügy hatalmas vihart kavart, kollégái kiálltak mellette, a műsor pedig stúdiózás és kommentár nélkül ment le. Hétfőn végül a Lineker felfüggesztése miatt sok helyről támadott BBC visszakozott, és egyezség született a felek között.
Olvasói sztorik