Futsal

Feltámadt az Újpest Futsal

Egy év szünet után egyenesbe jöttek anyagilag, és helyi kötődésű fiatalokkal az NB II-ben indulnak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2011. augusztus 24-én közleményt adott ki az Újpest Futsal Club, amelyben bejelentették, hogy az egyesület kihagyja a következő szezont, tehát anyagi okok miatt semelyik hivatalos bajnoki osztályban nem indul. A háttérben a vezetők ennek ellenére mindent megtettek annak érdekében, hogy a következő idényben visszatérhessen a csapat az országos mezőnybe. Szorosabbra fűzték a kapcsolatot a IV. kerületi önkormányzattal, új támogatókat kutattak fel, és új elnököt is választottak: három és fél év után távozott Borsche Gábor, utódja pedig az eddigi alelnök, Sós László lett.

A 31 éves sportvezető korábban maga is szerepelt az újpesti teremlabdarúgó-csapatban. A Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, beneveztek az NB II-be, és a szövetség húsz másik klubbal együtt az ő jelentkezésüket is elfogadta. A csapat Lajkó Ferenc edző irányításával, fiatal, helyi kötődésű játékosokkal vág neki a másodosztálynak.

– A csapat szünetelt, de mi történt a háttérben az elmúlt egy évben?
– A menedzsment együtt maradt, és próbálta elérni azt, hogy a következő szezonban el tudjon indulni a csapat – mesélte a Rangadó megkeresésére Sós László. – Nem titok, financiális gondok voltak, olyan szponzori pénzek nem érkeztek be, amelyekre az érvényes szerződések alapján számítottunk. Persze, furán nézett volna ki, ha olyan céget számoltatunk fel, amelyik pénzt akart adni nekünk… Most úgy néz ki, érkeztek új támogatók, és ismét jönnek a pénzek. Az volt a célunk, hogy induljon el az együttes az NB II-ben, alakítsunk ki egy stabil csapatot, egy olyan magot, amely köré építkezni lehet.

– Milyen lesz a játékoskeret összetétele?
– A tavalyi keretből szinte senki nem maradt. Olyan fiatalok alkotják a csapatot, akiknek van újpesti kötődésük. Persze, ezt nem lehet mindenkitől elvárni, de ez nagyon fontos! Akarjanak nálunk játszani, egy komoly tradíciójú klubnál szerepelni, legyenek motiváltak, és legyen céljuk.

– Nyilván komoly feladatokkal jár a klub irányítása. Jól meggondolta, amikor vállalta az elnöki posztot?
– Jól átgondolni nem volt időm. A közgyűlésen az előző elnök mandátuma lejárt. Mindannyian bíztunk benne, hogy marad, de ez a feladat már nem volt összeegyeztethető a munkájával. A közgyűlés engem kért fel, hogy vállaljam el a tisztséget. Remélem, meg fogok felelni az elvárásoknak, hiszen elég komoly feladatok voltak és lesznek a klubnál. Elő kell teremteni az anyagi hátteret, hogy minden rendben legyen. Az MLSZ rugalmas volt, ahogyan több partnerünk is. A szurkolók annak idején felajánlottak kisebb-nagyobb összegeket, hogy életben maradjon a csapat. Felelősségvállalás történt, s az ő pénzükkel nem hazardírozhatunk. Arra fordítjuk, amire ők kifizették. Az újpesti Halassy Olivér Sportcsarnok lesz a hazai pályán, az átalakítás során az önkormányzat rugalmas és segítőkész volt, így a létesítmény meg fog felelni a szövetség feltételeinek.

Kétszer 14 csapat az NB II-ben

A bajnokság szeptember 14-én kezdődik. Kedd délután az MLSZ székházában elkészítették az NB II sorsolását. A versenybizottság úgy határozott, hogy a 28 csapatot kettéosztja területi elv alapján. Ennyi induló még nem volt a magyar futsal történetében a másodosztályban. A lebonyolítás tavalyhoz képest annyit változik, hogy míg az előző évben az oda-visszavágós alapszakasz után mindenki részt vett a rájátszásban (alsó és felsőház), addig az előttünk álló idényben az alapszakasz végén a csoportok első négy helyezettje, oda-vissza alapon még hat mérkőzést vív egymással a csoporton belül, és így alakul ki a végeredmény, 32 találkozó után. A csoportok bajnokai feljutnak az első osztályba, míg a második helyen végzők osztályozón vívhatják ki a feljutást az NB I kilencedik és tízedik csapata ellen. Érdekesség, hogy az UTE utánpótlás labdarúgó-szakosztálya is a mezőny tagja lesz, mégpedig a hírek szerint az U18-as nagypályás csapat szerepeltetésével.
A szóban forgó 28 csapat a következő. Nyugati-csoport: Szeleczki Transz Örkény, Fehérvár F-Balogh 2000, Szombathelyi Egyetemi SE, AC Villám Geobusz.hu, Hegyvidék SE, Ferencvárosi TC, Astrix SC Érd, Dunakeszi Kinizsi USE, Tolna-Mözsi FSE, Szuperinfó-Vác FSE, MAFC-BME-Docler Akadémia II, Külker SC-Dupont, Dream Team SE, ELTE-BEAC. Keleti-csoport: Vasas-Kalafa SE, UTE, Energia SC Gyöngyös, Kincsem Lovaspark SE, Monori SE, Salgótarjáni VSE, Siketek SK, SZTE EHÖK SE, Újpest FC, DEAC Armada II, Pioneers Viharsarki FC, Bábolna Natural Meat TFC, Diósgyőri Futsal Club, Rákosmenti FC.

Olvasói sztorik