NB II

NB II: újabb játékos igazolt a Fradiból Soroksárra

Egy pedig távozott a klubtól a szintén másodosztályú Ceglédhez.

Lassan egy hete, hogy megkezdte felkészülését a Soroksár SC a 2017–2018-as másodosztályú bajnokságra. Lipcsei Péter vezetőedző kerete egyelőre folyamatosan változik. Ugyan már leginkább csak érkezőkre lehet számítani, azért előfordul, hogy most távozik valaki a régiek közül – írja a klub honlapja.

Szerdán egy-egy játékos érkezéséről, illetve távozásáról tájékoztatta a klubhonlapot a klub ügyvezető igazgatója.

– A Ferencvárostól kölcsönbe megkaptuk az 1999-es születésű szélsőt, Lakatos Istvánt, aki az U19-es csapat mellett a zöld-fehérek NB III-as csapatában is rendszeresen pályára lépett az elmúlt szezonban – mondta Dragóner Attila. – Ugyanakkor engedélyt adtunk Sándor Istvánnak, hogy bár csak június 30-án jár le a szerződése Soroksáron, már a héten bekapcsolódjon az NB II-es Cegléd munkájába.

Ezzel együtt még mindig nem teljes a Soroksár kerete, az elkövetkező napokban újabb játékosok érkezése várható.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik