NB II

Mentális problémákkal küszködő csapatot hagyott hátra Véber Nyíregyházán

Még az is lehet, hogy nem csak a szezon végéig marad Nyíregyházán az új tréner, Dajka László.

Először szólalt meg a múlt héti edzőváltás óta a Nyíregyháza Spartacus vezetősége kedd délután. Mint ismert, Véber Györgyöt Dajka László váltotta a kispadon, aki rögtön az első meccsén győzelemmel mutatkozott be a Soroksár otthonában. Szűcs Mihály, a Szpari sportigazgatója beszélt a személyi változásokról.

– Amikor elkezdtem a klubnál a munkát, úgy terveztem, hogy két hónapig alaposan megismerkedem a körülményekkel, fel sem merült, hogy esetleges személyi kérdésekben is dönteni kell – idézi a szon.hu Szűcs Mihályt. – Aztán az élet másképpen hozta, hiszen a csapat nem úgy szerepelt, ahogyan azt a tulajdonos, a klub vezetése és persze a szurkolók várták. A tulajdonossal ezért hoztunk döntést az edzőváltás mellett. Véber Györgynek megköszöntük a munkát, korrekt viszonyban váltunk el.

– A másik döntés az volt, hogy helyét Dajka László veszi át – folytatta Szűcs Mihály. – Két nap közös munka után a soroksári mérkőzés előtt nagy szakmai elvárásaink nem lehettek, hála Istennek sikerrel kezdődött a közös munka. A győzelem kicsit megnyugtatta a csapatot, mindenkit. Dajka László megbízatása a bajnokság végig szól, addig az a legfontosabb, hogy minél eredményesebb legyen a csapat- így a klubigazgató.

Dajka László Nyíregyházán született, Rakamazon, majd Kisvárdán élt. Örömmel fogadta a megkeresést.

– Több mint negyedszázada vagyok az edzői pályán, néhányszor közel is kerültem ahhoz, hogy haza térjek – indította a beszélgetést Dajka László. – Váratlanul jött a felkérés, ám ha módomban áll segíteni, akkor hol segítsek, ha nem a megyében, a Szparinál. A legfontosabb feladat az, hogy stabilizáljuk a csapatot, ha lehet minél előrébb végezzünk a tabellán. Azt láttam, hogy vannak mentális problémák , de ez ilyen rossz szereplésnél természetes is. A soroksári mérkőzése előtt sok lehetőségem nem volt, viszont azt örömmel tapasztaltam, hogy amit kértem a játékosoktól, azt szerették volna megvalósítani. Sok játékost ismerek, többükkel már elbeszélgettem, Tudom, hogy mire képesek, a csapat összeállításánál mindig az fog dönteni, hogy sikeresek legyünk, a legjobb együttes lépjen pályára a legkisebb kockázattal – zárta Dajka, akivel kapcsolatban azt sem zárta ki Szűcs, hogy a szezon után is együtt fognak dolgozni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik