Nemzetközi foci

Kitették a keretből a focistát, aki azt harsogta, hogy télen szinte biztosan a Fradihoz igazol

VIRGINIE LEFOUR / BELGA MAG / Belga via AFP
VIRGINIE LEFOUR / BELGA MAG / Belga via AFP

A képességeim alapján tudom, hogy jobb vagyok annál, hogy a Kortrijkban szerepeljek. Ez volt a megállapodásom a vezetőséggel, amikor ideérkeztem. Nagyobb kihívásra van szükségem, hogy újraindíthassam a karrieremet. 90 százalék, hogy januárban a Ferencvároshoz szerződök

nyilatkozta néhány napja a belga klub kameruni játékosa, Didier Lamkel Zé, aki azt is hozzátette, Belgiumban úgy viselkednek vele, mintha megölt volna valakit.

Nos, a kameruni csatár a múltkori nyilatkozatával maga alatt vágta a fát, mivel a hétvégi bajnokin nem volt tagja a Kortrijk keretének, szúrta ki a Csakfoci. Pedig előtte zsinórban nyolc bajnokit játszott végig, ezeken volt egy gólja és két gólpassza, de könnyen lehet, hogy többet nem húzza magára a belga bajnokságban 12 pontjával mindössze a 16. helyen álló Kortrijk mezét. A csapatra a világbajnokság miatti leállás előtt még egy kupameccs, valamint egy bajnoki vár.

Hogy aztán a Fradinak valóban kell-e a játékos, ahogy azt a 26 éves balszélső állítja magáról, az legkésőbb a téli átigazolási időszakban kiderül.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik