Nemzetközi foci

Lewandowski kihagyott 11-ese is belefért a Barcának Piqué búcsúmeccsén

ADRIA PUIG / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
ADRIA PUIG / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

A Barcelona 2-0-ra nyert a vendég Almería ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában.

A hazai csapat már a hetedik percben vezetéshez juthatott volna, de a góllövőlistán 13 találattal éllovas Robert Lewandowski – akit október legjobbjának választottak a ligában – kihagyott egy tizenegyest. A katalán együttes a második félidő elején került előnybe Ousmane Dembélé jóvoltából, majd Frenkie de Jong is betalált.

Ezen a mérkőzésen fejezte be pályafutását a világ- és Európa-bajnok Gerard Piqué. A 35 éves védő csütörtökön Twitter-oldalán videóban közölte döntését.

Piqué a katalánok akadémiáján, a híres La Masián nevelkedett, a profik között azonban a Manchester United színeiben mutatkozott be, majd egy rövid ideig kölcsönben a Zaragozát erősítette. A kiváló védő 2008-ban tért vissza a Barcelonához, amelyet azóta is szolgált. A katalán csapattal nyolcszor nyerte meg a La Ligát, négyszer a Bajnokok Ligáját, hétszer a Király Kupát, valamint három-három alkalommal az Európai Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot. A Barca mezében 616-szor lépett pályára.

A spanyol válogatottban 2009-ben mutatkozott be, 102 alkalommal játszott a nemzeti együttesben, 2010-ben világbajnoki címet, 2012-ben Európa-bajnokságot nyert.

A szombati mérkőzésen ő volt a hazai csapat kapitánya. Egykori játékostársa, Xavi a 83. percben cserélte le őt, hogy a közönség ünnepelhesse. A szurkolók felállva, tapsolva búcsúztak tőle, a könnyeivel küszködő Piqué pedig sorban összeölelkezve csapattársaival levonult a pályáról.

La Liga, 13. forduló:

Barcelona – Almería 2-0 (0-0)
Getafe – Cádiz 0-0
Valladolid – Elche 2-1 (1-0)
Celta Vigo – Osasuna 1-2 (1-2)

 

pénteken játszották:
Girona – Athletic Bilbao 2-1 (0-0)

 

vasárnap játsszák:
Atlético Madrid – Espanyol 14.00
Real Sociedad – Valencia 16.15
Villarreal – Mallorca 18.30
Betis – Sevilla 21.00

 

hétfőn játsszák:
Rayo Vallecano – Real Madrid 21.00

 

A tabella:
1. FC Barcelona    13  31-4  34
2. Real Madrid     12  29-10  32
3. Atlético Madrid 12  20-12  23
4. Real Betis      12  16-8  23
5. Osasuna         13  15-12  23
6. Real Sociedad   12  16-15  22
7. Athletic Bilbao 13  21-14  21
8. Villarreal      12  14-8  18
9. Rayo Vallecano  12  17-14  18
10. Real Valladolid 13  13-18  17
11. Valencia        12  18-14  15
12. Getafe          13  12-19  14
13. Girona          13  18-21  13
14. Real Mallorca   12  10-13  13
15. Almerí­a         13  15-22  13
16. Espanyol        12  15-20  11
17. Celta Vigo      13  14-26  11
18. Cádiz           13   8-24  11
19. Sevilla         12  11-19  10
20. Elche           13   9-29   4

Olvasói sztorik