Nemzetközi foci bajnokok ligája

Majdnem eltaktikázta, de megnyerte a BL káoszcsoportját a Tottenham

Clive Rose/Getty Images
Clive Rose/Getty Images
Egy félidő után még kiesésre állt Antonio Conte csapata, de aztán fordított Marseille-ben. A Liverpool elvette a Napoli veretlenségét. Nyert a Bayern és a Barcelona is. A Glasgow Rangers a BL-történelem leggyengébb csoportkörét produkálta.

Érdekes módon a Bajnokok Ligája-csoportkör utolsó fordulójának kedd esti programjában már csak egy csoportban voltak igazán téttel bíró meccsek: a D jelű négyesben ugyanis mind a négy csapatnak megvolt az esélye, hogy odaérjen az első két hely valamelyikére, és az este során mind a négy állt továbbjutásra.

A legjobb helyzetből a Tottenham vághatott neki a zárókörnek, amely az első volt, a legjobb 16 közé jutásért pedig egy pontra volt csak szükség. A Spurs ugyanakkor túl passzív volt Marseille-ben az első félidőben, a többet kezdeményező francia csapat pedig a ráadásban, Mbemba fejesével meg is szerezte a vezetést. Az angolok ráadásul elveszítették Szon Hungmint, aki összefejelt ellenfelével, majd ápolás után le kellett cserélni a 29. percben. Közben a Sporting is vezetett a Frankfurt ellen, azaz harmadik helyen állt ekkor a Tottenham.

A második félidőben már aktivizálta magát a Spurs (amely az egyedüli a komplett BL-mezőnyben, amely öt meccsen is gólképtelen volt a szünet előtt), az 54. percben pedig jött is az egyenlítés, Lenglet pont annyit lökött a védőjén egy szabadrúgást követően, hogy egyedül ugorhasson fel fejelni és gólra váltotta a lehetőséget. A hajrában egy emberként fogta a fejét hazai oldalon mindenki, a vezetőedző, Igor Tudor nem is akarta elhinni, hogy Kolasinac még a kaput sem találta el, amikor ziccerben fejelhetett. A teljesen kitámadó Marseille-t a legvégén még megkontrázta a Spurs, beállítva az 1-2-es végeredményt.

Győzelmével a Tottenham megnyerte a csoportot, a Sporting otthonában fordító Frankfurt pedig elcsípte a második helyet. A portugálok az EL-be kerültek, a Marseille pedig utolsóként zárt.

Höjbjerg a 95. percben lőtte az élre a Spurst:

Az A csoportban a Liverpoolnak négy góllal kellett volna nyernie a Napoli ellen a csoportelsőségért. Nem sikerült, a győzelem ugyan összejött, de az előzéshez az 2-0 kevés volt (a nápolyiak hazai pályán 4-0-ra verték a Poolt), így az olaszok az első, az angolok a második helyen léptek tovább, az Ajax pedig megy az Európa Ligába. A Glasgow számára ért véget az európai kupaszezon.

A Napoli először kapott ki ebben a szezonban, a veretlen szériája pedig április óta tartott.

A Glasgow pedig elnyerte a BL történetének legrosszabb csapata címet: a skótok mind a hat meccsüket elveszítették és mínusz 20-as gólkülönbséggel (2-22) zártak. Az eddigi rekorder a Dinamo Zagreb volt, amely a 2011-12-es szezonban 0 ponttal és -19-es gólkülönbséggel zárt.

A C csoportban minden lényegi kérdés eldőlt korábban: az utolsó forduló eredményeitől függetlenül is kialakult már a Bayern München, Inter, Barcelona, Viktoria Plzen sorrend. A Bayern otthon lépte le 2-0-val az Intert, míg az Európa Liga-tavaszra készülő Barcelona felforgatott csapattal, gólgazdag meccsen nyert Csehországban.

A játéknap szenzációja a kora esti programban volt, az Atlético Madrid a harmadik helyre sem ért oda, így az Európa Ligában sem folytathatja.

Kapcsolódó
Teljes csőd az Atléticónál, az Európa Ligáról is lemarad Simeone csapata
Az Atlético Madrid minden várakozást alulmúlva csak az utolsó helyen végzett a Bajnokok Ligája B csoportjában.

Bajnokok Ligája-csoportkör, 6. forduló

A csoport:

Liverpool FC (angol)-SSC Napoli (olasz) 2-0 (0-0)
g: Szalah (86.), Nunez (98.)

Rangers FC (skót)-AFC Ajax (holland) 1-3 (0-2)
g: Tavernier (86., 11-esből), illetve Berghuis (4.), Kudus (29.), Conceicao (89.)

A végeredmény: 1. (továbbjutott) Napoli 15 pont, 2. (továbbjutott) Liverpool FC 15, 3. (Európa Liga) AFC Ajax 6, 4. Rangers FC 0

 

C csoport:

Bayern München (német)-Internazionale (olasz) 2-0 (1-0)
g: Pavard (32.), Choupo-Moting (72.)

Viktoria Plzen (cseh)-FC Barcelona (spanyol) 2-4 (0-2)
g: Chory (50., 63., az elsőt 11-esből), illetve Alonso (6.), Torres (45., 54.), Torre (75.)

A végeredmény: 1. (továbbjutott) Bayern München 18 pont, 2. (továbbjutott) Internazionale 10, 3. (Európa Liga) FC Barcelona 7, 4. Viktoria Plzen 0

 

D csoport:

Sporting CP (portugál)-Eintracht Frankfurt (német) 1-2 (1-0)
g: Gomes (39.), illetve Kamada (60., 11-esből), Kolo Muani (72.)

Olympique Marseille (francia)-Tottenham Hotspur (angol) 1-2 (1-0)
g: Mbemba (45+2.), illetve Lenglet (54.), Höjbjerg (95.)

A végeredmény: 1. (továbbjutott) Tottenham Hotspur 11 pont, 2. (továbbjutott) Eintracht Frankfurt 10, 3. (Európa Liga) Sporting CP 7, 4. Olympique Marseille 6

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik