Nemzetközi foci bajnokok ligája

Simeone nem számított kiesésre, de érzi a BL-átkot

Oscar Gonzalez / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Oscar Gonzalez / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Hihetetlen mérkőzésen játszott 2-2-es döntetlent a Bayer Leverkusennel az Atlético Madrid labdarúgócsapata, amely a videobírónak köszönhetően a lefújás után kapott egy büntetőt, ám miután kihagyta, kiesett a Bajnokok Ligájából. Az ötödik forduló után ugyanis a Club Brugge mellett a Belgiumban meglepően simán, 4-0-ra nyerő FC Porto került a nyolcaddöntőbe, a madridiaknak egy hét múlva Portóban kell nyerniük a csoportharmadik helyért és a biztos Európa Liga-szereplésért.

Kapcsolódó

Diego Simeone, az Atlético edzője nagyon szomorú volt a meccset követően, és utalt arra, hogy a Bajnokok Ligájában meg van átkozva.

Nehéz a BL-ről beszélnem, mert már két döntőt is elveszítettem korábban, az egyiket büntetőkkel, a másikat pedig a 93. percben. De makacsul ragaszkodom a lehetőségekhez, mert tudom, lesz még lehetőségem a bajnoki címre

mondta.

Csapata valóban kétszer is eljutott a BL-fináléig, de 2014-ben úgy kapott ki hosszabbításban 4-1-re a Real Madridtól, hogy a rendes játékidő ráadásában még 1-0-ra vezetett, majd 2016-ban szintén a városi rivális verte tizenegyesekkel.

Az argentin szakember úgy fogalmazott, ez az este volt az egyik legnehezebb az Atlético edzőjeként.

„Tíz év alatt ez a második alkalom, hogy kiestünk a csoportkörben, valóban nem erre számítottunk, de ez a valóság” – tette hozzá. Arra a kérdésre, a döntő tizenegyest Griezmann helyett miért Carrasco vállalta, azt mondta, mindketten kijelölt emberek a büntetőknél, és a francia csatár túl fáradt volt.

„A meccs képe is azt mutatta, Carrasco lője, mert magabiztos volt” – mondta Simeone.

Bajnokok Ligája, B csoport

Atlético Madrid (spanyol) – Bayer Leverkusen (német) 2-2 (1-2)
gól: Carrasco (22.), de Paul (50.), illetve Diaby (9.), Hudson-Odoi (29.)

 

Club Brugge (belga) – FC Porto (portugál) 0-4 (0-1)
gól: Taremi (33., 70.), Evanilson (57.), Eustaquio (60.)

 

A csoport állása:
1. (továbbjutott) Club Brugge 10
2. (továbbjutott) FC Porto 9
3. Atlético Madrid 5
4. Bayer Leverkusen 4

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik