Nemzetközi foci

Dembélé hatalmasat játszott, de a meccs gólja Lewandowskié volt

Adria Puig / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Adria Puig / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

A Barcelona a Robert Lewandowski, Ousmane Dembélé páros vezérletével 4-0-s győzelmet aratott az Athletic Bilbao felett a spanyol focibajnokság 11. fordulójában.

Az első gólt Dembélé szerezte, akinek balos lövését még kitolta Unai Simón, de a kipattanót Lewandowski szedte össze, akinek a beadását a francia szélső már a hálóba fejelte.

Dembélé a második gólban is benne volt, Sergi Robertótól kapta a labdát, majd neki is tette vissza, a lövés pedig egy védőn megpattanva jutott a kapuba.

Még az első félidő fele sem pörgött le, amikor már a harmadik gombócot nyelte be a Bilbao: Dembélé megint mindent tökéletesen csinált az akció során, de az sem volt éppen gyenge, ahogy Lewandowski lefordult az emberéről, mielőtt a hálóba lőtt.

A lengyel csatár 12 bajnoki gólnál jár, és ezzel fölényesen vezeti a góllövőlistát.

Az első félidőben egyetlen dolog miatt bosszankodhatott Xavi, a Barca edzője: le kellett cserélnie egy ütközés után Gavit, de az Aranylabda-gálán a legjobb 21 éven aluli focistának járó Kopa-díjat besöprő középpályás a lefújás után már ismét ott volt a társak között, vagyis úgy tűnik, nem nagy a baj.

Dembélé a második félidőre is tartogatott egy gólpasszt, amit Ferran Torres hálált meg egy higgadt befejezéssel.

Az utolsó tíz percben már emberhátrányban játszott a Barca, amely addigra kihasználta az összes cserelehetőségét, így senki nem tudott bejönni a vállsérülést szenvedett Sergi Roberto helyére. A végén Ter Stegen nagy hibája után komoly szépítési lehetőség adódott a baszkok előtt, de a Barca védői kétszer is mentettek a gólvonalról, megmentve ezzel a német kapus hibátlan statisztikáját.

La Liga, 11. forduló:

FC Barcelona – Athletic Bilbao 4-0 (3-0)
gól: Dembélé (12.), Sergi Roberto (18.), Lewandowski (22.), Ferran Torres (73.)

 

További eredmények:
Betis – Atlético Madrid 1-2 (0-0)
Espanyol – Elche 2-2 (1-1)
Girona – Osasuna 1-1 (1-1)
Villarreal – Almería 2-1 (0-1)

 

hétfőn játsszák:
Celta Vigo – Getafe 21.00

 

Az állás:
1. Real Madrid 11 28-9 31 pont
2. FC Barcelona 11 28-4 28
3. Atlético Madrid 11 18-9 23
4. Real Sociedad 11 16-13 22
5. Betis 11 14-8 20
6. Athletic Bilbao 11 19-12 18
7. Villarreal 11 14-7 18
8. Osasuna 11 11-11 17
9. Valencia 11 18-13 15
10. Rayo Vallecano 11 16-14 15
11. Real Valladolid 11 11-15 14
12. Real Mallorca 11 9-12 12
13. Espanyol 11 14-19 10
14. Almería 11 12-19 10
15. Sevilla 11 11-18 10
16. Celta Vigo 10 11-20 10
17. Girona 11 15-19 9
18. Getafe 10 10-18 9
19. Cádiz 11 5-22 7
20. Elche 11 8-26 4

Olvasói sztorik