Nemzetközi foci

Botrány a brazilok meccsén: banánt dobtak a gólját ünneplő játékos felé

Anne-Christine POUJOULAT / AFP
Anne-Christine POUJOULAT / AFP

A brazil válogatott valósággal átgázolt ellenfelén és 5-1-re nyert a ferencvárosi Aissa Laidounit szinte végig a pályán tudó Tunézia ellen a keddi, párizsi felkészülési mérkőzésen. A vezetést a végül duplázó Raphinha szerezte meg egy látványos fejessel, erre ugyan egy szabadrúgás után még válaszolt az afrikai csapat, ám aztán beindult a henger, a szünetig további három gólt szerezve lépett meg Brazília. Közben még tíz emberre is fogyatkozott a tunéziai válogatott, azaz hamar eldőltek a lényegi kérdések.

Laidouninak 26-ból 24 pontos passza volt, négyszer a pálya támadó harmadába játszotta meg a labdát és mind a három hosszú labdája ült, ugyanakkor a 27. percben lerántotta ellenfelét egy szöglet után a tizenhatoson belül, az azért megítélt büntetőt Neymar értékesítette. A középpályás ekkor kapott egy sárgát is.

A közönség többször is botrányosan viselkedett. Már a kezdő sípszó előtt lézerrel világítottak a játékvezető arcába, később a játékosokat sem kímélték, majd amikor Richarlison gólt szerzett, akkor tárgyakat dobáltak felé, köztük egy banánt – ezt Fred rúgta le a pályáról. A dél-amerikai játékosok nem ültek fel a provokációnak, ők a játékkal foglalkoztak, a szövetség ugyanakkor kiadott egy közleményt, amiben elítélték a rasszizmus és a kirekesztés minden formáját.

Tite csapata kirobbanó formában van, a mostani volt az egymást követő a hetedik győzelme. A sorozat még a vb-selejtezőben indult, amely során Chilén, Paraguayon és Bolívián is átléptek a brazilok, majd azóta Dél-Korea, Japán, Ghána és most Tunézia sem tudta őket lefékezni. Ezeken az összecsapásokon ráadásul 26-1 a válogatott gólkülönbsége.

Kapcsolódó
Hajrában kapott góllal estek el a Nemzetek Ligája négyes döntőjétől Cristiano Ronaldóék
Portugáliának elég lett volna egy döntetlen is a csoportgyőzelemhez, de a 88. percben megkapták a mérkőzés egyetlen gólját.

A brazilok legközelebb már a világbajnokságon lépnek pályára, Szerbia, Svájc és Kamerun lesz sorrendben az ellenfél.

Felkészülési mérkőzés

Brazília – Tunézia 5-1 (4-1)

Gólszerzők: Raphinha (11., 40.), Richarlison (19.), Neymar 29. – 11-esből), Pedro (74.) illetve Talbi (18.)

Piros lap: Bronn (42.)

Olvasói sztorik