Élő Magyar foci

Nem bírt Donnarummával, otthon kapott ki a magyar válogatott

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Utolsó csoportmérkőzésén, hazai pályán 2-0-ra kikapott az Európa-bajnok olaszoktól a magyar labdarúgó-válogatott és bár a elsőséget és a Nemzetek Ligája négyes döntőjét nem érte el, csalódottságra nem lehet oka, hiszen egy nagyon erős négyesben a második helyet szerezte meg.

Érzelmekben nem volt hiány a magyar-olasz mérkőzés előtt, ezt indokolta az a tény, hogy ez volt Szalai Ádám utolsó fellépése a nemzeti csapatban, és a válogatott 50 év óta először juthatott volna világverseny elődöntőjébe.

Kapcsolódó
Két stadionban rendezhetik a Nemzetek Ligája négyes döntőjét
A magyar válogatott is bejuthat még a júniusi minitornára.

A Nemzetek Ligája 3. csoportját ugyanis Marco Rossi csapata vezette kétpontos előnnyel, azaz egy döntetlen már meghozta volna a nagy sikerült, a négyes döntő lehetőségét. Az olaszoknak értelemszerűen egy esélye maradt erre, az idegenbeli győzelem.

Ennek megfelelően lendületesen is kezdett az olasz válogatott, amely sokkal többet mozgott, mint a legutóbbi ellenfeleink – akár az angolokra, akár a németekre gondoltunk –, márpedig a sok keresztpassz, a széleken való megiramodás komoly gondot okozott.

Mohos Márton / 24.hu Fiola Attila bejátszotta a pályát

Az olaszok mégis egy kapitális védelmi hibából szereztek vezetést, bár ugye ehhez is kellett az ellenfél agresszív letámadása: a 27. percben Szalai Attila rossz passza még eljutott Nagy Ádámig, aki a 16-osról gyengén gurított haza, Gulácsi ugyan vetődve, lábbal menteni akart, de a labda Raspadori elé került, aki az üres kapuba talált (0-1).

Egyetlen komolyabb magyar helyzet akadt, de a 42. percben Szalai Attila lábáról a kapu mellé pattant a labda.

A második félidőt őrült tempóban kezdte a magyar csapat, és ehhez nagyon kellett a csereként beállt Styles is, aki Negóval és Szalai Ádámmal karöltve egyenlíthetett volna, azonban Donnarumma kapus szédületes bravúrokat bemutatva őrizte kapuját.

Mohos Márton / 24.hu A nézőkre ezúttal sem lehetett panasz

Bezzeg a másik oldalon sikerült, Cristante jobb oldalról tökéletesen centerezett, érkező Dimarco nem hibázott (0-2).

Styles persze nem adta fel, közeli fejesét, majd egy megpattanó lövését is védte Donnarumma. Ezzel el is szállt szinte minden esély, még Ádám Martinnal való szabálytalanság talán büntetőt ért volna, de a játékvezető után a VAR is megkegyelmezett az olaszoknak.

Az olaszok sikerükkel megelőzték a tabella élén a magyarokat, ezáltal kijutottak a sorozat jövő júniusi, négyes döntőjére.

A magyar válogatott legközelebb november 17-én Luxemburgban, majd három nappal később hazai pályán Görögországgal játszik barátságos mérkőzést.

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 6. forduló

Magyarország – Olaszország 0-2 (0-1)
Puskás Aréna, 67 ezer néző
v.: Benoit Bastien (francia)
Magyarország: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy (Styles, a szünetben), Schäfer, Kerkez (Gazdag, 57.) – Szoboszlai (Kleinheisler, 85.), Nego (Bolla, 75.) – Szalai Á. (Ádám, 75.)
Olaszország: Donnarumma – Acerbi (Bastoni, a szünetben), Bonucci, Tolói – Di Lorenzo (Mazzocchi, 90.), Barella, Jorginho (Pobega, 72.), Cristante, Dimarco – Raspadori (Scamacca, 72.), Gnonto (Gabbiadini, 65.)
gól: Raspadori (27.), Dimarco (52.)

 

Anglia – Németország 3-3 (0-0)
gól: Shaw (72.), Mount (75.), Kane (83., 11-esből), illetve Gündogan (52., 11-esből), Havertz (67., 87.)

 

A csoport végeredménye:
1. Olaszország 11 pont
2. Magyarország 10
3. Németország 7
4. Anglia 3

 

B divízió, 3. csoport
Montenegró – Finnország 0-2 (0-0)
Románia – Bosznia-Hercegovina 4-1 (1-0)

 

A végeredmény:
1. Bosznia-Hercegovina 11 pont – feljutott
2. Finnország 8
3. Montenegró 7
4. Románia 7 – kiesett

 

C divízió, 4. csoport
Észak-Macedónia – Bulgária 0-1 (0-0)
Gibraltár – Grúzia 1-2 (0-1)

 

A végeredmény:
1. Grúzia 16 pont – feljutott
2. Bulgária 9
3. Észak-Macedónia 7
4. Gibraltár 1

 

D divízió, 2. csoport
San Marino – Észtország 0-4 (0-1)

 

A végeredmény:
1. Észtország 12 pont – feljutott
2. Málta 6
3. San Marino 0

Nem bírt az Európa-bajnokkal, csoportmásodik lett a magyar válogatott

Fordulóról fordulóra csodát tett eddig a magyar labdarúgó-válogatott, de teljesítményére nem tudta feltenni a koronát a Nemzetek Ligája záró fordulójában, ugyanis 2-0-ra kikapott hazai pályán az olaszoktól. A vendégek két gólját Raspadori és Dimarco szerezte, a meccs legjobbja azonban az a Donnarumma kapus volt, aki sok magyar ziccert hárított.

Ez miért nem büntető?

Bastoni meglökte Ádámot a 16-oson belül, ám a játékvezető továbbot intett, majd megvárta a videobírót, amely ugyanígy döntött.

Frissítenek a vendégek

Kettős csere olasz részről: Raspadori és Jorginho helyére Scamacca, illetve Pobega állt be.

Donnarumma legyőzhetetlen?

Stylas újabb lehetősége, a gyengének tűnő lövés megpattant Bonuccin, de Donnarumma óriásit védett ismét

Döbbenet!

Ezúttal Szoboszlai vezette a kontrát, Negót kicsit hosszan ugratta ki, de a fehérvári játékos középre ívelt, Styles teljesen egyedül fejelhetett, de a visszavetődő Donnarumma lábbal bravúrosan védett.

0-2 Dimarco

Ami nem ment itt, az sikerült ott: Cristante szépen adott középre jobbról, és az érkező Dimarco beverte egy méterről (0-2).

Ilyen tűzijáték nincs is

Ez hihetetlen: Donnarumma háromszor védett másodperceken belül!!!! Előbb Nego löketét, majd a lepattanót Szoboszlai lőtte el, de a védőkről lepattant, Styles ismételhetett, ezt Donnarumma nagy vetődéssel elérte, de pont Szalai Ádám elé ütötte, aki egy méterről a feltápászkodó kapust találta el.

Folytatás cserékkel

Folytatódik a mérkőzés, a hazaiaknál Nagy Ádám helyére Styles állt be, míg az olaszoknál Acerbit Bastoni váltotta.

Félidő

Sajnos az olaszok vezetnek… várjuk, hogy mi is láthassunk egy ilyen gólörömöt.

Mohos Márton / 24.hu

Szalai Ádám besárgult

Szalai Ádám kakaskodott, megpróbálta Jorginhót a mezénél fogva felrángatni a földről, kapott egy sárgát.

Mohos Márton / 24.hu

Első nagy ziccerünk

Szoboszlai jobbról ívelt középre szabadrúgást, Orbán a hosszú oldalról centerezett, Szalai Attila lábáról azonban a kapu mellé pattant a labda.

Fiola mindent megpróbált

Szoboszlai felívelt labdáját Orbán visszafejelte, Fiola viszont hiába próbálkozott, nem jutott lövőhelyzetbe és a védők végül szögletre mentettek előle.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik