Magyar foci

Az olaszok tisztelik a magyar válogatottat, amely váratlan eredmények sorát mutatta fel

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

A magyar és az olasz labdarúgó-válogatottnak egyenlők az esélyei a csoportgyőzelem kivívására a hétfői Nemezetek Ligája-mérkőzés előtt Roberto Mancini szerint.

„Ötven-ötven százalék az esély. Az erőviszonyok alapján ez egy kiegyenlített meccs lesz, amiben simán benne van a döntetlen is. Sose egyszerű Magyarországon játszani” – mondta az olasz szakvezető, aki jó barátja, Marco Rossi miatt kifejezetten örül annak, hogy a tavalyi Európa-bajnokság után a Nemzetek Ligájában is remekel a magyar csapat. A két szakember 1993 és 1995 között együtt játszott a Sampdoria színeiben.

Tiszteljük a teljes magyar válogatottat, olyan együttesről beszélünk, amely három év alatt sokat javult, váratlan eredmények sorát tudja felmutatni. Kiemelkedő csapatjátékban, védekezésben és fizikumban is

– fogalmazott Mancini.

Aki arról is beszélt, hogy mivel győzelmi kényszerben vannak, nyilvánvalóan támadólag akarnak fellépni, ugyanakkor nagyon figyelni kell majd a védekezésre is, mert 70 ezer néző előtt a magyarok is nyerni akarnak. Szerinte tanítványainak gyorsabban és agresszívabban kell futballozniuk, mint azt pénteken az Anglia ellen 1-0-ra megnyert mérkőzés első félidejében tették.

Kapcsolódó
Szoboszlai: Remélem, tudok még egy gólpasszt adni Szalainak
Rossi szerint megérdemelten szereztünk tíz pontot a Nemzetek Ligájában, de ettől még nem szabad elbizakodottá válni.

„A négyes döntőbe jutás jó visszajelzés lenne, főleg a fiataloknak” – összegzett Mancini, aki azt is közölte, hogy ezt a csatár Ciro Immobile nélkül kell kivívni, ő Olaszországban maradt, mert bár felépült sérüléséből, nem akarták megkockáztatni a szereplését.

A játékosok részéről Jorginho azt emelte ki, hogy alázattal és tisztelettel kell hozzáállni ehhez a meccshez, melyben benne van a lehetőség a csoportgyőzelem kiharcolására.

„Engem nem lepett meg a magyar csapat kiváló szereplése, most már jó ideje kimagaslóan teljesít, elég ha csak az Eb-re gondolunk. Ebben a stadionban pedig különösen megnehezíti az ellenfelek dolgát” – mondta a Chelsea-vel 2021-ben BL-győztes középpályás, aki éppen ezért kifejezetten nehéz összecsapásra számít.

A magyarok hétfőn fejezik be a Nemzetek Ligája csoportkörét, és az olaszok ellen már a döntetlen is elég ahhoz, hogy az első helyen végezzenek, egyúttal bejussanak a sorozat jövő júniusi, négyes döntőjébe. Ha az olaszok nyernek, akkor ők mennek tovább csoportelsőként.

Olvasói sztorik