Magyar foci

„A topligákban hogy bírják ezt?” – megterheli a menetrend a felcsúti csapatot

M4
M4

1-1-es döntetlent játszott az újonc Vasassal a Puskás Akadémia az NB I 7. fordulójában, a találkozót követően pedig a felcsútiak kapusa, Tóth Balázs nyilatkozott az M4-nek, aki elárulta, hogy a szezon eleje ellenére is a csapatát megviselte az eddigi menetrend.

Nagyon sokat kivett a csapatból, hogy heti három mérkőzést játszottunk. Nem tudom, a topligában hogy bírják ezt a játékosok? A Vasas és mi is unalmas, taktikus mérkőzést játszottunk. Mindkét csapat nagyon fáradt volt, igazságos döntetlen született sajnos

nyilatkozta a 25 éves kapus. Hozzátette, abban bízik, hogy a két szabadnap, amit kaptak, valamint az, hogy a ZTE elleni meccsig eltelik egy hét megfelelő időt biztosít majd a regenerációra.

Kapcsolódó
A Honvéd meglepetésre legyőzte a Kisvárdát
Az előző szezon ezüstérmese először szenvedett vereséget az új bajnoki idényben. Egy tizenegyes döntött.

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt ezzel szemben azt mondta, jobb az, ha egy csapat három mérkőzést is játszik akár egy hét alatt, nem pedig heti egyet. Neki az egyedüli problémát az jelenti, hogy sérültek vannak a védelemben, aki kinéztek igazolás gyanánt, túl drága volt, így ott érzi limitáltnak a jelenlegi lehetőségeit.

Ez a munkájuk, erre kell felkészülniük

jegyezte meg.

Ezt az időszakot egyébként egy győzelemmel (Mezőkövesd) és két döntetlennel (Debrecen, Vasas) hozta le a Puskás Akadémia.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik