Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!
FRISS:
Kora este a Videoton fiataljai hátrányba kerültek Csornán, de a második félidőben fordítottak, és egy góllal győztek. Számos tartalékcsapat is pályára lépett. A Debrecen – élvonalbeli visszajátszókkal – győzött, a Paks is nyert, a Ferencváros gól nélküli meccset játszott, a Puskás Akadémia és a Diósgyőr pedig kikapott.
Korábban írtuk:
Két mérkőzést rendeztek vasárnap délelőtt az NB III második fordulójában. A licenchiány miatt az élvonalból kizárt Nyíregyháza az első fordulóban győzni tudott a Debrecen II ellen, most pedig az Újpest fiataljainak vendége volt a rákospalotai Budai II László Stadionban.
A csapatoknak nem csak egymással, hanem a nagy meleggel is meg kellett küzdeniük, hiszen 32 fok volt árnyékban a stadionban, árnyék viszont szinte egyáltalán nem akadt, pláne nem a pályán. Nagyjából ötven Szpari-szurkoló így is kitartott a kedvencek mellett. A 35. percben egy gyors támadás végén vezetést szereztek az újpestiek: bár Ovszijenko elsőre még hárította a lövést, a kipattanót az érkező Száraz a kapuba passzolta (1-0).
A kapott gól megfogta a Nyíregyházát, majdnem kettőre nőtt a különbség, de egy közeli fejes után a keresztléc fölé szállt a labda. A 43. percben viszont jött az egyenlítés: Rubus beadása után Pölöskey Péter nyolc méterről a kapuba bombázott (1-1). A szünet után nem változott a játék képe, továbbra is a Spartacus kezdeményezett. A hatvanadik percben Pölöskey elé került a labda, aki egy szép csellel becsapta védőjét, majd a kapuba lőtt (1-2).
A csatár a második találata után két perccel gólpasszt adott: középen kilépett, megverte a védőjét, majd középre passzolt, Igor Zofcák pedig a kapuba lőtt (1-3). Nem kellett sokat várni az újabb Szpari-gólra: Rezes cselezett ki több védőt is, majd passza után Pölöskey a harmadik gólját lőtte (1-4) – tudósított a Nyíregyháza Spartacus honlapja.
A másik meccsen az MTK II kétgólos vezetést követően ikszelt a III. Kerületi TVE ellen.
NB III, 2. forduló
Keleti-csoport
Diósgyőri VTK II – Felsőtárkány SC 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Kövér (28.), illetve Nagy Z. (62.), Reznek (68.)
DVSC-DEAC II – Nyírbátori FC 4-2 (1-1)
Gólszerzők: Nagy Z. (43.), Szécsi M. (46.), Gál R. (öngól 56.), Horváth Zs. (85.), illetve Török I. (4.), Lipcsei M. (51.)
Újpest FC II – Nyíregyháza Spartacus FC 1-4 (1-1)
Gólszerzők: Száraz (32.), illetve Pölöskey (44., 60., 77.), Zofcák (63.)
Kiállítva: Fék (Újpest 87.)
Szombaton játszották
FC Hatvan – Jászberényi FC 0-4 (0-2)
Kazincbarcikai BSC FC – Termálfürdő Tiszaújváros 1-0 (1-0)
Rákosmente KSK – Ceglédi VSE 0-2 (0-2)
Cigánd SE – Somos SE 6-0 (2-0)
REAC – Putnok FC 2-2 (1-1)
Nyugati-csoport
Dorogi FC – Ferencvárosi TC II 0-0
Diósdi TC-Select – Puskás Akadémia FC II 1-0 (0-0)
Gólszerző: Kornis (82.)
Tarr Andráshida SC – BKV Előre 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Tóth L. (85.), illetve Birtalan J. (23.)
Kiállítva: Csikortás (85.)
Csornai SE – Videoton FC II 2-3 (2-1)
Gólszerzők: Szabó T. (11.), Serfőző (22.), illetve Géresi (25.), Kovács Sz. (öngól 56.), Kiprich D. (68.)
MTK II – III. Kerületi TVE 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Strestik (35.), Hujber (47.), illetve Kaszai (75.), Szilágyi (78.)
Szombaton játszották
Balatonfüredi FC – Érdi VSE 0-3 (0-0)
Csepel FC – Sárvár FC 2-1 (1-1)
ETO FC Győr – Tatabánya FC 1-0 (1-0)
Közép-csoport
Bp. Honvéd-MFA – Szekszárdi UFC 1-0 (1-0)
Gólszerző: Ihrig-Farkas (25.)
Pénzügyőr SE – Szentlőrinc SE 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Gyürki (25.), illetve Lóth (90.)
Paksi FC II – Hódmezővásárhelyi FC 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Hahn J. (30., 89.), Bor D. (66.), illetve Fábián I. (48.)
Szombaton játszották
SZEOL SC – Várfürdő-Gyulai Termál FC 1-1 (0-1)
Bölcskei SE – HR-Rent Kozármisleny 2-2 (1-0)
Komlói Bányász – FC Dabas 2-1 (2-0)
Monori SE – ESMTK 1-0 (0-0)
Pénteken játszották
Budafoki MTE-Újbuda FC – Dunaharaszti MTK 2-3 (2-2)