Nemzetközi foci bajnokok ligája

Nyolc játékossal fejezte be BL-selejtezőjét az egyik csapat

Slavko Midzor/Pixsell/MB Media/Getty Images
Slavko Midzor/Pixsell/MB Media/Getty Images

Három játékost is kiállítottak kedden a Ludogorectől, a Dinamo Zagreb ellen 4-2-re elveszített Bajnokok Ligája-selejtezőben.

Kapcsolódó
Csercseszov: Elméletben készen álltunk, gyakorlatban nem
Az orosz szakember szerint higgadt fejjel kell kielemezni, miért nem sikerült túljutni az azeri bajnokon.

Dominik Jankov már a 17. percre összeszedett két sárga lapot, a második ráadásul az ellenfél tizenhatosánál egy meggondolatlan becsúszásból. Ekkor már vezettek a horvátok, a félidőben pedig 3-1 állt az eredményjelzőn, vagyis a bolgároknak már 3 gól kellett volna a hosszabbítás kicsikarásához is. Meccs végére elfáradtak fejben a Ludogorec játékosai, Rick balszerencsés mozdulattal arcon ütötte az ellenfelét forduláskor, neki 72 percig tartott a meccs, majd a hajrában Zan Karnicnik rúgta meg a kilépő zágrábi csatárt.

A keddi játéknapon a PSV Eindhoven és a Dinamo Kijev is hosszabbítás után jutott tovább. Előbbi a 89. percben mentette hosszabbításra a Monaco elleni visszavágót, majd egy fejessel eldöntötte a továbbjutást.

Az ukránok pedig az osztrák Sturm Graztól kikaptak volna 90 perc alatt, de ugyanúgy 1-0 lett a végeredmény, mint az első meccsen. A hosszabbításban viszont két gólt is rúgott a Dinamo Kijev és megérdemelten jutott tovább. A skót Rangers ennél nagyobb sikert aratott, az első találkozót 2-0-ra elveszítő csapat 3-0-ra verte a belga Union Saint-Gilloise-t.

Eredmények – Bajnokok Ligája, 3. forduló, visszavágók

Ferencvárosi TC-Qarabag FK (azeri) 1-3 (0-1)
Tj.: a Qarabag, 4-2-es összesítéssel.
PSV Eindhoven (holland)-AS Monaco FC (francia) 3-2 (1-0, 2-2, 2-2), hosszabbítás után
Továbbjutott: a PSV Eindhoven, 4-3-as összesítéssel.
Sturm Graz (osztrák)-Dinamo Kijev (ukrán) 1-2 (1-0, 1-0, 1-1), hosszabbítás után
Tj.: a Dinamo Kijev, kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel.
Rangers FC (skót) – Union Saint-Gilloise (belga) 3-0 (1-0)
Tj.: a Rangers, 3-2-es összesítéssel.
FC Midtjylland (dán)-Benfica (portugál) 1-3 (0-1)
Tj.: a Benfica, kettős győzelemmel, 7-2-es összesítéssel.
Dinamo Zagreb (horvát)-PFC Ludogorec (bolgár) 4-2 (3-1)
Tj.: a Dinamo Zagreb, kettős győzelemmel, 6-3-as összesítéssel.
Pjunik Jereván (örmény)-Crvena zvezda (szerb) 0-2 (0-1)
Tj.: a Crvena zvezda, kettős győzelemmel, 7-0-s összesítéssel.
Apollon Limassol (ciprusi)-Makkabi Haifa (izraeli) 2-0 (2-0)
Tj.: a Makkabi Haifa, 4-2-es összesítéssel.
Viktoria Plzen (cseh)-Sheriff Tiraspol (moldovai) 2-1 (1-0)
Tj.: a Plzen, kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel.
Zalgiris Vilnius (litván)-Bodö/Glimt (norvég) 1-1 (1-0)
Tj.: a Bodö/Glimt, 6-1-es összesítéssel.

Olvasói sztorik