NB II

Komplett kezdőcsapat távozhat Szolnokról

Állítólag 13 ember búcsúzik a klub elmúlt idénybeli keretéből.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Komoly játékosmozgásról hallani a Szolnoki MÁV FC-nél. Kis Károly vezetőedző a megyei napilapban elmondta: nyáron jelentős változások várhatóak a keretben.

Egyrészt azok távoznak, akiknek lejárt a kölcsönadásuk, másrészt pedig azok, akiknek lejárt a szerződésük, és a játékos vagy a klub nem kívánta meghosszabbítani.

– Hát mit mondjak, nem erre számítottam. Néhány nappal az utolsó forduló előtt még új szerződést ajánlott a klub, és abban maradtunk, hogy a záróra után, kedden vagy szerdán aláírjuk a papírokat. Ennek megfelelően, amikor hívott Földi Sándor ügyvezető, hogy találkozzunk, nyugodtan ültem az asztalhoz. Aztán szinte rám szakadt az ég. Közölte, úgy döntöttek a vezetőedzővel, hogy visszavonják az ajánlatot, mehetek isten hírével. Megmondom őszintén, az itt töltött évek alapján nem ilyen elválásban reménykedtem – idézi a szoljon.hu oldal az ős-szolnoki Mile Krisztiánt, aki a csapatkapitányi karszalagot is megkapta.

Első nekifutásra a klub rajta kívül elköszönt Zsolnai Róberttől, Galambos Ádámtól és Racskó Rolandtól. Ugyanakkor Csirszki Martin, Tóth Dániel és Nagy István kölcsönadási szerződése lejárta után kénytelen visszatérni Diósgyőrbe és Paksra, míg Zvara Dávidot vinné a Mezőkövesd.

Mundi Roland szerződéséből még fél év volt hátra, de közös megegyezéssel felbontották. A felsoroltakon kívül is újabb és újabb nevek bukkannak fel a zuhanyhíradóban, mint lehetséges távozók. A kapus Pokorni Péter jó szezont futott, nem véletlenül keltette fel a Diósgyőr érdeklődését. Papucsek Barna töretlen fejlődésére felfigyeltek az élvonalbeli klubok is, állítólag a Debrecen szívesen látná soraiban.

Antal Gábor életkora és fájós térde miatt nem meglepő, hogy visszavonulásáról csiripelnek a verebek. Az egyik legnagyobb érvágás Vári Barnabás elvesztése jelentheti. A több poszton is bevethető játékos a hírek szerint már meg is egyezett a remek anyagi kondíciókkal rendelkező újonc Kisvárdával. Ez összesen 13 játékos, azaz több mint egy komplett kezdőcsapat…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik