Magyar foci bajnokok ligája

Dibusz: Hazai pályán, saját közönségünk előtt meg kell csinálnunk!

M4 Sport
M4 Sport

A Ferencváros szerdán 1-1-es döntetlent játszott a Bajnokok Ligája harmadik fordulójának első mérkőzésén az azeri Qarabag ellen.

Kapcsolódó
Jól kezdett, de izzadós második félidővel húzta ki döntetlennel BL-selejtezőjét a Fradi
Óriási melózott a Ferencváros a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőjében az azerbajdzsáni meccsén.

A lefújás után már-már szokás szerint a Fradi kapusa, Dibusz Dénes állt elsőként az M4 Sport kamerája elé.

„A játék képét tekintve nagyjából reális ez az eredmény. Viszonylag jól kontrolláltuk a mérkőzést, nem votl benne a hazaiak játékában, hogy gólt szereznek. A szabadrúgás sajnos a nyakamra pattant, abból volt a kipattanó. A második félidőben már érezhető volt, hogy jóval inkább az eredmény tartására koncentráltunk.

Nem lehetünk elégedetlenek a döntetlennel. Látni kell, hogy ez egy jó csapat és minden tudásunkra szükség lesz a visszavágón, de azt gondolom, hogy hazai pályán, saját közönségünk előtt meg kell csinálnunk

A kapuson kívül a gólszerző Franck Boli is megszólalt, aki arról beszélt, hogy nem az a fontos, milyen posztra nevezi Sztanyiszlav Csercseszov edző, hanem az, hogy sikeres legyen. A jövőjéről is kérdezte az M4 Sport riportere, de kitérő választ adott.

Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, első mérkőzés

Qarabag (azeri) – Ferencváros 1-1
Baku, Azersun Arena
v.: Andreas Ekberg  (svéd)
Qarabag: Mahammadalijev – Vesovics, Mustafazade, B. Hüseynov, Bayramov – Qarajev, Jankovics (Romao – 83.), Ozobic (Sejdajev – 79.)  – Owusu, Wadji (Leandro Andrade – 93.), Zoubir
Ferencváros: Dibusz – Botka, S. Mmaee (Thelander – 57.), Knoester (Kovacevic – 68.), Civic – Esiti, Laidouni (Besic – 88.) – A. Traoré, Zachariassen, Tokmac – Boli (Vécsei – 68.)
gól: Owusu (33.) ill. Boli (18.)
sárga lap: Jankovics (28.), Mustafazada (66.) ill. Botka (61.), Kovacevic (82.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik