Nemzetközi foci bajnokok ligája

A Fradi BL-ellenfele halaszthatott volna, de nem akart

Arif Hudaverdi Yaman / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Arif Hudaverdi Yaman / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

A kazah Tobol és a szlovák Slovan Bratislava kiejtése után harmadik párharcára készül a magyar bajnok Ferencváros a Bajnokok Ligája-selejtezőben, ezúttal az azeri liga győztese, a Qarabag lesz majd Sztanyiszlav Csercseszov csapatának ellenfele. Az azeriek komoly skalpokat gyűjtöttek be eddig a nyáron, a Lech Poznańt és a Zürichet búcsúztatták ugyanis, így a Fradi orosz vezetőedzője is arról beszélt a keddi sajtótájékoztatóján, tisztelni kell az ellenfelet.

Kapcsolódó
Felkészült ellenfele erős támadófutballjára a Fradi
Nagyon tiszteli azeri ellenfelét a magyar bajnok.

A Qarabagot irányító Gurban Gurbanov kollégájáról azt mondta, hogy játékosként és edzőként is hosszú karrier áll mögötte, tapasztalt, felkészült edzőnek tartja Csercseszovot. Épp ezért a Ferencváros elleni párharc komoly erőpróba lesz, de úgy érzi, a játékosai képesek lehetnek megbirkózni a feladattal.

Nekünk is megvan a kellő tapasztalatunk, csak élni kell a kínálkozó lehetőségekkel. Egy kiegyensúlyozott csapattal játszunk, ami minőségi játékosok alkotnak. Ugyanakkor, ha eddig eljutottunk jelzi, hogy mi is erősek vagyunk. Küzdeni fogunk

mondta Gurbanov.

Itthon eléggé megosztotta a szurkolókat, hogy a Ferencváros második fordulós meccsét a Zalaegerszeg ellen elhalasztották. A Qarabag edzője azt mondta, náluk is felmerült ennek lehetősége, de nem kívántak élni vele, mert vannak olyan játékosok, akik majd a bajnokin kapják meg a bizonyítási lehetőséget a Sabail ellen. Persze ez rizikót is jelent, de:

A futballban néha benne van, hogy veszítesz, de erről is szól, a küzdelemről

– magyarázta Gurbanov, és természetesen a BL a legfontosabb számukra, de mégsem akarták elnapolni a hétvégi meccsüket.

Játék a számokkal, de a Transfermarkt szerint míg a Fradi keretének értéke 42,3 millió euró, addig a Qarabagé 14,1 millió. Az viszont sokkal árulkodóbb, hogy az azeriek 2014 óta minden szezonban szerepeltek valamelyik kupasorozat főtábláján, hatszor az Európa Liga, egyszer a Bajnokok Ligája csoportkörében játszhattak, legutóbb pedig a Konferencia Ligában szerepeltek. A látványos támadófutballra is képes csapatról a legutóbbi Ziccerben beszéltünk bővebben is, itt lehet meghallgatni:

Kapcsolódó
Az azeri bajnok stílusa a Fradi számára ijesztő dolgokat mutat
A Puskás Akadémia kivételével három magyar futballcsapat továbbjutott az európai ligák harmadik selejtezőkörébe, azaz volt miről beszélgetni a Ziccerben.

A Qarabag-Ferencváros párharc első mérkőzése szerdán 18 órakor kezdődik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik