Magyar foci

Döntött az MLSZ: módosult a Fradi-Vidi meccs időpontja

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 3. fordulójának programját, mely szerint nem augusztus 13-án, szombaton,

hanem egy nappal később, 14-én vasárnap 20 órakor játsszák majd a Ferencváros-MOL Fehérvár FC rangadót a Groupama Arénában.

A szezont a Puskás Akadémia legyőzésével indító bajnoki címvédő a második fordulóban nem lép pályára, a ZTE elleni meccset ugyanis egy későbbi időpontra halasztották. A Fradi szerdán az azeri bajnok Qarabag otthonában játszik a BL-selejtezőben.

Kapcsolódó
A BL-szereplés miatt elhalasztották a Fradi második fordulós meccsét
A ZTE lett volna az ellenfél, amelyet a korábbi FTC-edző, Ricardo Moniz irányít.

Az mlsz.hu szerint a harmadik kört az élvonalba visszajutott Vasas debreceni vendégjátéka nyitja jövő pénteken, szombaton pedig két meccsre kerül sor: a Mezőkövesd az újonc Kecskeméthez, a Zalaegerszeg pedig az Újpesthez látogat.

A vasárnapi program a Puskás Akadémia kisvárdai vendégszereplésével indul, majd az FTC-Fehérvárral egyidőben a Honvéd-Paks összecsapást is megrendezik.

A mérkőzéseket az M4 Sport közvetíti, kivéve a Budapest Honvéd-Paks találkozót, amely épp a Fradi-Vidivel lesz egy időpontban, így az M4 Sport+-on lesz látható.

A 3. forduló menetrendje

augusztus 12., péntek:
Debreceni VSC-Vasas FC 20.00

augusztus 13., szombat:
Kecskeméti TE-Mezőkövesd Zsóry FC 18.00
Újpest FC-Zalaegerszeg 20.15

augusztus 14., vasárnap:
Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC 18.00
Ferencvárosi TE-MOL Fehérvár FC 20.00
Budapest Honvéd-Paksi FC 20.00

Olvasói sztorik