Magyar foci

Az UEFA a budapesti meccs miatt büntette keményen a Slovant

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Az Európai Labdarúgó Szövetség, az UEFA vizsgálatot indított a Ferencváros-Slovan Bajnokok Ligája-selejtezős párharc első, Budapesten rendezett meccse után, majd a szervezet jelezte, hogy megbüntette a szlovák klubot.

  • 40 ezer eurós bírságot szabtak ki a szlovák szurkolók rasszista viselkedése miatt,
  • továbbá a következő hazai nemzetközi kupameccsén le kell zárnia a C lelátót (ahol a keménymag helye is van), az üresen maradt szektorokban pedig ki kell függeszteni egy #NoToRacism feliratú transzparenst,
  • az Olympiakosz elleni idegenbeli mérkőzésre lezárják a vendégszektort,
  • illetve újabb rendbontás esetén két évig eltilthatják a Slovan-drukkereket az idegenbeli mérkőzésektől,
  • valamint 25 ezer eurót fizethet a klub azért, mert a drukkerek tárgyakat dobáltak a pályára, és 13 ezret pirotechnikai eszközök használata miatt.

A Ferencvárossal, illetve a pozsonyi visszavágóval kapcsolatosan egyelőre nem közölt döntést az UEFA.

Kapcsolódó
Az azeri bajnok stílusa a Fradi számára ijesztő dolgokat mutat
A Puskás Akadémia kivételével három magyar futballcsapat továbbjutott az európai ligák harmadik selejtezőkörébe, azaz volt miről beszélgetni a Ziccerben.

Budapest a pozsonyi csapat 2-1-re győzött, a visszavágón viszont a magyar bajnok Ferencváros 4-1-re nyert. A Fradira az azeri Qarabag vár a BL_selejtező harmadik fordulójában.

Olvasói sztorik